Stephen E. Ambrose: Az elit alakulat

A gyerekpszichológiához képest nagy váltással ugrottam most a második világháborúba, a normandiai, holland, belga, francia hadszíntérre. Péter olvasta mellettem ezt a könyvet, idézgetett belőle, és kedvet csinált hozzá. Mostanában nagyon sok kismamás magazint, könyvet, netes oldalt bújok, ez a háborús dokumentarista regény jó ellenpont, kicsit helyrebillent.

Olvastam már évekkel ezelőtt, talán nem is egyszer, de nem tud unalmas lenni. Az amerikai hadsereg 506. ezredének Easy nevű ejtőernyős századáról szól (egész pontosan képtelen vagyok megjegyezni és sorban elmondani, hogy milyen alakulat milyen alakulata) a kiképzésüktől a háború időszakán át egészen a későbbi életükig, az 1992-es visszaemlékezéseikig. Közben Péter megkapta a könyv alapján készült HBO minisorozatot is dvd-n, így most igyekszem mindig egy kicsit előrébb olvasni, mint ahol a filmen tartunk, most épp el vagyok maradva egy résszel. Történetekből, írásokból, katonai naplókból és személyes visszaemlékezésekből szerkesztett, így nagyon élvezhetővé tett regényről van szó, sok benne az emberi vonatkozás, és sokat segít abban, hogy mi, távoli ősök megérthessünk, felfoghassunk valamit abból, amit ezek a fiatalok, szinte gyerekek megtettek és átéltek - már aki átélte. Valójában szerintem könyvestül, filmestül is lehetetlen megértenünk, de Ambrose és a filmkészítők munkája sokat segít, és nagyszerű emléket állít ezeknek az embereknek és társaiknak.

Az Őrség panasza - 4., befejező rész

Kiolvastam a könyvet, a végét már csak a becsület kedvéért, nagyon nem fűlt már hozzá a fogam. Haragszom erre a könyvre, és haragszom Moldovára. Ezelőtt nem olvastam tőle semmit, lehet, hogy nem ezt kellett volna először, vagy a többi könyve is ilyen? Nagyon pesszimista és nagyon propagandaszagú, mégpedig negatív propaganda. Mintha direkt el akarná riasztani az embereket az Őrségtől. Abszolút hű a címéhez, csak nem biztos, hogy ez az Őrség panasza, vagy csak egyes embereké, akiket Moldova kiválasztott, és megfeleltek? Vagy ő szerkesztett megfelelő válaszokat? 

Mazsolázgatok a fejezetcímek közül: Mulandó Kerkáskápolna, Szegény Kercaszomor, Pusztuló Nagymétnek, Göröncsérek alkonya - Belső-Őrség - van persze ilyen cím is, hogy Nemes Nagyrákos, vagy Ősi Szalafő, de a tartalomjegyzék hangulata felettébb gyászos. Jelenleg, ahogy röviden utánanéztem, Nagymétnek valóban Magyarszombatfához tartozik, de a többi falu létező, élő települése az Őrségnek, amely több látogatót vonz, mint valaha, egyik fesztivál a másikat éri, és amennyire én tudom, az emberek szeretik, vásárolják a házakat, kiköltöznek, falusi turizmusba kezdenek. Biztos nagyon rossz volt 1970-ben, de a könyv körülbelül azt sugallja, hogy napjainkra a falvak, az emberek és egy az egyben az egész Őrség a földdel lesz egyenlő, talán még sóval is beszórják a helyét. A jót, az értékeket nem veszi észre Moldova. Bemegy a veleméri Árpád-kori templomba, ahol Péterrel hosszan csodáltuk az ezeréves építészetet és a nap járásának megfelelő kialakítást, és erről egy szót sem ejt, csak Aquila János freskóinak stílusát tudja leszólni - nem haladt eléggé a korral. 

Nagyjából párhuzamosan a könyvvel megnéztem az És még egymillió lépés... filmsorozat idevágó részét. Igaz, az 16 évvel később játszódik, de érdekes módon, bár Rockenbauer Pál is észreveszi a pusztuló házakat és a csökkenő népességű falvakat, ő inkább a kétszáz éves, skanzenszerűen működő parasztházban forgat, és szépen rendben tartott parasztportákra tér be. Lehet így is...

A másik, ami gyakran ismétlődik a könyvben, és nem tetszik, az, hogy Moldova felkutat - vagy régebbi leírásokból elővesz, interjúalanyoktól meghallgat - régi hagyományokat, parasztszokásokat, majd a következő bekezdésben közli, hogy az illető forrás vagy alany rosszul tudja, az nem is úgy volt. Nyilván ő a féléves Őrségben tartózkodásával jobban tudja...

Mindazonáltal a könyv olvasmányos annak, aki szereti a dokumentarista műfajt, az interjúfüzéreket. És remélem, arra is jó, hogy aki elolvassa, ellátogat az Őrségbe megnézni, hogy bizony nem úgy van az :)

Az Őrség panasza - 3.

Lassan gyűröm a könyvet... nem nehéz olvasmány tulajdonképpen, inkább az idő kevés, télen biztosan többet fogok olvasni, bár nem ígérgetem előre. Azért nemsokára a végére érek. Most épp egy nagyon érdekes rész után vagyok, őrségi babonákat, hiedelmeket, jeles napokhoz kapcsolódó szokásokat gyűjtött össze Moldova. Ezeket a néprajzi vonatkozású érdekességeket mindig is szerettem, most is örömmel olvastam. Kicsit kevésbé örömmel, de azért érdeklődve láttam, hogy részletesebben kitér a halálhoz, a temetéshez kapcsolódó hiedelmekre és szokásokra. A könyv szerint az Őrségben nagyon erős a halál kultusza, a halálban való hit, mint írja - érdekes, ez egy hit? lehet nem hinni a halálban? - ennek megfelelően aztán hosszabban is taglalja. Ez a rész azt hiszem, Viszák faluhoz kapcsolódik, nem volt egy külön szokásokkal foglalkozó fejezet, még mindig falvankénti bontásban ismerteti az őrségi életet.

Szegény Ramszeszhez nem tudom, mikor fogok visszatérni, ugyanis kölcsönkaptam egy csomó könyvet Emi barátnőmtől, és Pétertől is kaptam egy érdekes, könnyednek tűnő regényt, ezek most jobban foglalkoztatnak, nem olvastam még őket, Ramszesz meg remélem, megvár!

Az Őrség panasza - 2.

Ez a könyv tényleg az Őrség panasza. Más sincs benne gyakorlatilag, csak panasz. Elég lehangoló lenne olvasni, ha hagynám magam. Meg ha a 70-es években olvasnám, és csak bólogatnék, hogy hát igen, milyen nehéz ez, ej-ej, nincs mit tenni. De szerencsére negyven évvel a megírása után olvasom, és jártam már egyszer-kétszer az Őrségben, meg olvasom Annamarie blogját, tudom, hogy abszolút nem kell temetni a vidéket. 1970-ben panaszkodnak a gazdák, az erdészeti dolgozók, a parasztok, a téeszekben dolgozók, az értelmiségiek, az idősek,a  fiatalok, a szülők és a gyerekek, és persze maga Moldova György. Készséggel elhiszem a leírás alapján, hogy milyen nehéz lehetett nekik. Azt gondolom, az őrségi embernek ma sem könnyű, a föld nem hálás, a munka kemény, de ezek az emberek kitartással, kreativitással, vidékük és az odalátogatók szeretetével elérték, hogy megmaradhattak a földjükön.

A könyv egyébként nagyon érdekes kordokumentum, társadalomrajz, politikai és ma már történelmi regény, és érdekes, helyenként felháborító riportok füzére. Számomra 1970 és főleg az 50-es évek környéke, amiről szintén szól a megszólítottak visszaemlékezései alapján, már történelem, nyilván máshogy olvasom, mint aki átélte azokat az időket. Persze még korábbról is szó van, Moldova fölrdajzi-történelmi áttekintéssel kezd, és a megszólaltatottak nagy része is a századforduló környékén született. Ezután társadalmi csoportonként bontja a fejezeteket, majd a településeket veszi sorra, most épp Szattáról olvasok.

U.I. Péter lecsapott rá és kiolvasta a Kapolcson beszerzett Jorge Amado könyvemet, és 100 pontosra értékelte. Ennek alapján nagyon kíváncsi vagyok már rá! De az Őrség után a Ramszesz további részeit fogom elővenni, csak aztán Amadot. Ezenkívül Péter kölcsönkapta Kármán Tódor: Örvények és repülők című életrajzi könyvét, amit szinte le se tett pár napig, sokat idézett belőle, és nagyon tetszett neki. Mivel kölcsönben van nálunk, lehet, hogy nem kerül rá sor, de az is vonz. Péter szerint hasonlít Feynman könyveire.

Moldova György: Az Őrség panasza

Mivel, mint lejjebb írtam, a Ramszesz második kötetét kiolvastam nyaralás alatt itt anyukáméknál, a harmadikat viszont nem hoztam magammal, kerestem az ő könyvespolcukon valami érdekeset, amit még nem olvastam. Nagyon szeretem az Őrséget, igyekszem rendszeresen vissza-visszatérni, ami ugyan eddig csak két hosszú hétvégét jelent, amit ott töltöttem, de ennél sokkal többet szeretnék még a jövőben. Részben Annamarie lent említett blogja is befolyásolt. Nem a témában kerestem ugyan könyvet, de amikor a kezembe akadt, jó érzés volt, hogy a számítógép kikapcsolása után is az Őrségről olvashatok tovább - igaz, nagyon másképp, mint a blogban, de ez még előny is. Moldovától sem olvastam még semmit, lehet, hogy nem pont egy dokumentum- és riportregénnyel kellene kezdenem, de a stílust így is megismerem.

Moldova György, ha jól veszem ki az eddig olvasottakból, 1970-ben töltött egy fél évet az Őrség falvaiban, a termelőszövetkezetek, erdei munkások, parasztok életét, a falvak, földek állapotát, a vidéket feltérképezve, az emberekkel ismerkedve. Nem tudom eldönteni, hogy a könyv a korszak miatt olyan hangvételű, amilyen, vagy tényszerűen írja le az állapotokat: az elején az őrségi paraszt nem ért az erdőgazdálkodáshoz, vagy direkt nem csinálja, a földműveléshez sem, az állami gazdaság sokkal jobb... Mivel a könyv csaknem ötszáz oldalas, és még csak 70 körül tartok, remélem, erről határozottabb képem alakul majd ki. De akkor is érdekes, ha politikailag elfogult - akkor meg épp azért érdekes.

Alexander Karlsson: Köszönet a zenéért!

Egy-két napra megszakítottam a Ramszesz olvasását ezért a könyvért. Péternek vettem a neve napjára, mivel nagyon szereti az Abbát, de igazából nem hittem abban, hogy olyat talál még benne, amiről nem tudott, mert sokat utánaolvasott már az együttesnek. Kellemesen meglepett, hogy mennyire örült neki, azonnal nekiesett és egy éjszaka kiolvasta, idézett nekem belőle, és biztatott, hogy én is olvassam el, mert érdekes. Tényleg az. Persze nem egy letehetetlen, lebilincselő irodalmi műalkotás, de egy érdekes dokumentumregény, sokat megtudunk az együttes történetéről, és a tagokéról külön-külön is, az Abba előtti és utáni életükről, illetve a zene továbbéléséről. Az Abba utolsó aktív éve 1982 volt, bár hivatalosan sosem szűntek meg létezni, nem jelentették be a feloszlást. A zene azonban saját útjára kelt, megírták a musicalt, később a filmet, az újabb és újabb sikerhullámokban egyre jelentek meg a különféle válogatáslemezek, később dvd-k, és a történetnek ma sincs vége :)