Kiolvastam a könyvet, a végét már csak a becsület kedvéért, nagyon nem fűlt már hozzá a fogam. Haragszom erre a könyvre, és haragszom Moldovára. Ezelőtt nem olvastam tőle semmit, lehet, hogy nem ezt kellett volna először, vagy a többi könyve is ilyen? Nagyon pesszimista és nagyon propagandaszagú, mégpedig negatív propaganda. Mintha direkt el akarná riasztani az embereket az Őrségtől. Abszolút hű a címéhez, csak nem biztos, hogy ez az Őrség panasza, vagy csak egyes embereké, akiket Moldova kiválasztott, és megfeleltek? Vagy ő szerkesztett megfelelő válaszokat?
Mazsolázgatok a fejezetcímek közül: Mulandó Kerkáskápolna, Szegény Kercaszomor, Pusztuló Nagymétnek, Göröncsérek alkonya - Belső-Őrség - van persze ilyen cím is, hogy Nemes Nagyrákos, vagy Ősi Szalafő, de a tartalomjegyzék hangulata felettébb gyászos. Jelenleg, ahogy röviden utánanéztem, Nagymétnek valóban Magyarszombatfához tartozik, de a többi falu létező, élő települése az Őrségnek, amely több látogatót vonz, mint valaha, egyik fesztivál a másikat éri, és amennyire én tudom, az emberek szeretik, vásárolják a házakat, kiköltöznek, falusi turizmusba kezdenek. Biztos nagyon rossz volt 1970-ben, de a könyv körülbelül azt sugallja, hogy napjainkra a falvak, az emberek és egy az egyben az egész Őrség a földdel lesz egyenlő, talán még sóval is beszórják a helyét. A jót, az értékeket nem veszi észre Moldova. Bemegy a veleméri Árpád-kori templomba, ahol Péterrel hosszan csodáltuk az ezeréves építészetet és a nap járásának megfelelő kialakítást, és erről egy szót sem ejt, csak Aquila János freskóinak stílusát tudja leszólni - nem haladt eléggé a korral.
Nagyjából párhuzamosan a könyvvel megnéztem az És még egymillió lépés... filmsorozat idevágó részét. Igaz, az 16 évvel később játszódik, de érdekes módon, bár Rockenbauer Pál is észreveszi a pusztuló házakat és a csökkenő népességű falvakat, ő inkább a kétszáz éves, skanzenszerűen működő parasztházban forgat, és szépen rendben tartott parasztportákra tér be. Lehet így is...
A másik, ami gyakran ismétlődik a könyvben, és nem tetszik, az, hogy Moldova felkutat - vagy régebbi leírásokból elővesz, interjúalanyoktól meghallgat - régi hagyományokat, parasztszokásokat, majd a következő bekezdésben közli, hogy az illető forrás vagy alany rosszul tudja, az nem is úgy volt. Nyilván ő a féléves Őrségben tartózkodásával jobban tudja...
Mindazonáltal a könyv olvasmányos annak, aki szereti a dokumentarista műfajt, az interjúfüzéreket. És remélem, arra is jó, hogy aki elolvassa, ellátogat az Őrségbe megnézni, hogy bizony nem úgy van az :)
Nagyon sok Moldovát olvastam (mondjuk az Őrség panaszát azt éppen nem), és érdekes, hogy nagyon sok könyvében utal vissza az Őrségben eltöltött időszakára. Mindig szeretettel ír róla, sőt, a könyv megírása után az Őrségben vett egy parasztházat, több könyvét is ott írta. Ezekből az írásaiból nekem inkább az jön le, hogy az Őrséget inkább ajánlja az olvasók figyelmébe. Még egy tó építésében is segített, amit a Moldova-tónak neveztek el. (A Régi nóta c. könyvében olvasható, tudom ajánlani)
VálaszTörlésA dokumentum jellegű könyvei valóban inkább negatívumokat tárnak fel az adott vidékről/témáról, de sajnos sok olyan dolgot elővetítenek, amit az idő igazolt (pl. a Komlóról írt Tisztelet Komlónak, vagy a szövőiparról írt A szent tehén c. könyve)
Szerintem a dokumentum/riport jellegű könyveit úgy érdemes olvasni, ha előtte elolvasod néhány poénosabb művét. Tudom ajánlani a Tíz tucat c. könyvet, abban van minden.