Egyesítsük blogjainkat!

Mármint csak én az enyémeket :)

Némi gondolkodás után úgy döntöttem, sok nekem öt blog, és ha tartom magam az eddigiekhez, akkor a harmadik gyermekemnek is kéne egy külön blog, hat meg már pláne sok. És a gyerekes blogokat nem is lehet igazán különválasztani, még Marcit és Regőt úgy-ahogy sikerül, de az se az igazi, de a két kicsit szerintem biztos nem lehetne, meg azért a három gyereket se szívesen már. A könyves, kreatív, kertes blogokkal meg egy csomószor elmaradtam, amit nem vesz jól a lelkiismeretem... szóval ha most mindent egyben írok, abban biztos mindig lesz olvasnivaló.

A meglévő blogokat nem zárom be, nem törlöm, a mostani helyükön olvasható lesz mindegyik, nekem is biztosan hasznos lesz ezt-azt visszakeresni.

Várok szeretettel mindenkit itt: http://egyboszorka.blogspot.com/

Stephen E. Ambrose: Az elit alakulat

A gyerekpszichológiához képest nagy váltással ugrottam most a második világháborúba, a normandiai, holland, belga, francia hadszíntérre. Péter olvasta mellettem ezt a könyvet, idézgetett belőle, és kedvet csinált hozzá. Mostanában nagyon sok kismamás magazint, könyvet, netes oldalt bújok, ez a háborús dokumentarista regény jó ellenpont, kicsit helyrebillent.

Olvastam már évekkel ezelőtt, talán nem is egyszer, de nem tud unalmas lenni. Az amerikai hadsereg 506. ezredének Easy nevű ejtőernyős századáról szól (egész pontosan képtelen vagyok megjegyezni és sorban elmondani, hogy milyen alakulat milyen alakulata) a kiképzésüktől a háború időszakán át egészen a későbbi életükig, az 1992-es visszaemlékezéseikig. Közben Péter megkapta a könyv alapján készült HBO minisorozatot is dvd-n, így most igyekszem mindig egy kicsit előrébb olvasni, mint ahol a filmen tartunk, most épp el vagyok maradva egy résszel. Történetekből, írásokból, katonai naplókból és személyes visszaemlékezésekből szerkesztett, így nagyon élvezhetővé tett regényről van szó, sok benne az emberi vonatkozás, és sokat segít abban, hogy mi, távoli ősök megérthessünk, felfoghassunk valamit abból, amit ezek a fiatalok, szinte gyerekek megtettek és átéltek - már aki átélte. Valójában szerintem könyvestül, filmestül is lehetetlen megértenünk, de Ambrose és a filmkészítők munkája sokat segít, és nagyszerű emléket állít ezeknek az embereknek és társaiknak.

Ranschburg Jenő: Szülők könyve

Ahogy Marci egyre nőtt, Regő is lassan a kétéves kor felé tart, és úgy volt, hogy nem lesz már többet kisbabám, úgy gondoltam, nem veszek több gyereknevelésről szóló könyvet, talán majd a kamaszkorról, de addig tudok tájékozódni azokból, amiket Marci kiskorában gyűjtöttem össze. Aztán most, hogy mégis lesz még kisbabám, megleptem magam két könyvvel, a Szülők könyve az egyik. Nagy tisztelője vagyok a közelmúltban elhunyt Ranschburg Jenőnek, bár eddig főleg Vekerdy Tamás könyveit vettem és olvastam, őt pedig inkább cikkekből, riportokból ismerem. Úgy gondoltam, érdemes megvenni ezt az átfogó alapművét, és nem is csalódtam. Bár nagyon sokat olvastam a témában, még mindig tud újat mondani, érdekesek, bár helyenként nagyon szakmai nyelvezetűek a pszichológiai fejtegetései, és nagyon szimpatikus, az általam ösztönösen is követetthez közel álló a nézőpontja a kisgyereke neveléséről. Mindenkinek ajánlom, leginkább kezdő szülőknek!

Via Mala - 2., befejező rész

Nem olvasom ám ennyire régen a Via Malát, sőt, azóta lassan a következő könyvet is kiolvasom, csak lusta voltam blogolni, vagy tényleg kevés időm volt.

A Via Mala nagyon tetszett, remekül megírt, érdekes regény, leköt, végig fenntartja az érdeklődést akkor is, amikor a cselekményben nem történnek olyan nagy horderejű dolgok. Ahogy a fülszöveg is mondja, tényleg belelát az olvasó egy kicsit a két háború közötti Svájc életébe, megtudhatjuk, hogy ott sincs kolbászból a kerítés, hogy a politikai semlegesség nem a teljes nyugalomról szól, hogy nem mindenkinek békés, boldog, egyszerű ls gazdag az élete ott sem - amilyen kép talán él a Svájcot, főleg a jó pár évvel ezelőtti Svájcot nem ismerő közép-európai olvasó agyában.

Néhány nyugalmas év után a cselekmény a könyv vége felé pörög fel és válik feszültté megint, amikor Andi tudomást szerez a sok évvel ezelőtt történtekről - vagy legalábbis gyanakodni kezd. Nyomoz, beszélgetéseket folytat sógorával, sógornőjével, közben nyomasztja, hogy miért nem őszinte vele a felesége - én nagyon féltem olvasás közben, hogy a házasságuk is rámegy erre a problémára. Nem árulom el a végét, de a lényeg az, hogy elégedetten tettem le a könyvet.

John Knittel: Via Mala

Ezt a könyvet olvasom már egy jó ideje, a névnapomra kaptam Pétertől. A Via Mala egy meredek, szakadékos hegyi út Svájcban, létező hely, gyönyörű képeket lehet róla találni, ha az ember beüti a google-ba a nevet. A regény egy család, és főleg az egyik lányuk, Silvelie történetét beszéli el Svájc ezen részén, a két világháború és a nagy gazdasági világválság idején. 

Silvelie családja fűrészmalmot üzemeltet a Jeffben, ezen a zord hegyi vidéken a Via Mala tetején, ahol az év nagy részében a tél uralkodik. Apja iszákos és erőszakos ember, családja minden tagja szenvedett már maradandó testi és lelki sérüléseket tőle. Anyja megtört, idő előtt megöregedett asszony, aki kiszolgálja az apát és a családot. Silvelie-nek van egy bátyja és egy nővére, illetve egy értelmi fogyatékos kisöccse is. A dolgok egy nem éppen szép estén annyira elfajulnak, hogy Silvelie úgy érzi, menekülnie kell. Egy közeli kisvárosba megy, állást vállal, és egyre jobban boldogul. Megismerkedik Andreassal (Andival) akivel egymásba szeretnek, de a lány tart a dologtól, nem biztos abban, hogy szerelmül elbírná az igazságot, annak az éjszakának a terhét...

A könyv ugyan kis alakú, de annyira sűrűen nyomott, soklapú, hogy mérete ellenére hosszú olvasmány lesz. Most bő 300 oldalnál tartok, folytatása következik!

Dan Brown: A Da Vinci-kód

Jó volt ezt a két könyvet így egymás után olvasni. Persze nincsenek szoros kapcsolatban, de mégis ugyanaz a főszereplő, és vannak visszautalások Rómára, Vittoriára vagy a Vatikánban történtekre. Megerősödött az a korábbi érzésem, hogy így, egymás után olvasva a Da Vinci-kód jobb könyv, izgalmasabb, érdekesebb a szimbólumkutatós része, a történelmi háttere, és nekem tetszik, hogy kevésbé erőszakos. Bár... négy gyilkossággal kezdődik, sőt öttel, aztán még folytatódik, szóval annyira szelídnek nem nevezhető ez sem, de az Angyalok és démonok módszereihez, billogozáshoz, égő emberekhez képest számomra azért visszafogottabb. Azt hiszem, sokat nem kell mesélni a könyvről, nagy bestseller, mindenki ismeri, aki nem, az pedig olvassa el, főleg, ha szereti a pörgős, izgalmas, letehetetlen történeteket!

Dan Brown: Angyalok és démonok

Kicsit könnyedebb vizekre eveztem :) Na nem szólom le Dan Brown könyvét, attól, hogy valami bestseller lett, még lehet tényleg jó könyv, bár én nem vagyok egy irodalomkritikus, csak egy egyszerű olvasó, de mint ilyen, élveztem. A történet oda nyúlik vissza, hogy valamikor az ezredforduló táján nagy port vert fel a Da Vinci-kód című könyve (ami a következő bejegyzés témája lesz). Én épp a Déli-pályaudvar újságosánál kerestem valami magazint egy hosszabb vonatútra, amikor észrevettem, hogy könyvespolc is van, és a vaskos Da Vinci-kódot alig drágábban kaphatom meg, mint egy tartalmasabb magazint. Megvettem, és körülbelül két napig nem tudtam letenni. Az Angyalok és démonokat azonban csak egy-két éve olvastam el, amikor a párom könyvespolcán felfedeztem, és az író neve alapján azt gondoltam, biztosan nem rossz ez sem. Így a történeti sorrend felcserélődött, ezért olvasom most újra őket az eredeti sorrendben.

Az Angyalok és démonok talán még jobb, lebilincselőbb így másodjára is, mint a Da Vinci-kód. Hihetetlenül pörgő cselekmény, helyenként kifejezetten brutális, de nem a történet lényegén túlmutatóan. Körülbelül hétszáz oldal szól nem egészen 24 óra történéseiről úgy, hogy egy cseppnyi unalom nincs benne. Jó érzékkel adagolja a tudományt és a vallást, egészen hihetővé téve a fiktív történetet, plusz belekeveri a titkot, a krimi elemeit és itt-ott csepegtet egy kis romantikát - egy jó kikapcsolódást nyújtó regényhez nem is kell több.

A könyvből film is készült, és mint általában, a könyv sokkal jobb, ennyi cselekményt egyszerűen nem lehetett egy kétórás filmbe besűríteni. De azért most, hogy újraolvastam, újra is fogom nézni. :)

Varga Domokos: Kutyafülűek

Ezt a könyvet nagyon szeretem :) Szintén valamikor kamaszkoromban kaptam az első példányt belőle, amit szó szerint ronggyá olvastam, már hiányzik az első fedőlapja is, úgyhogy beszereztem egy ép példányt antikváriumból egy-két éve. Varga Domokos írónak összesen ha jól tudom, hét gyereke született, a könyv írása idején még "csak" hat. Mégpedig először zsinórban négy fiú, aztán két lány, mindez valahol Buda szélén, a gyermekvasút (akkor még úttörő) vonala táján egy lakásban, az 50-es, 60-as évek táján, fordulóján. A kötet tulajdonképpen egy novellafüzér, egy apa nosztalgiázásai, morfondírozásai, sztorizgatásai hol filozófiába hajlóan, hol humorosan, a sokgyerekes szülőség örömeiről, gondjairól, kisebb-nagyobb csínytevésekről, balesetekről, elveszésekről, testvérkapcsolatról. Picike könyv, bő 200 oldal, de nagyon kis alakú lapokon, talán egy nap alatt felfaltam, persze már szinte kívülről tudom, és nagyon szeretem egyes mondatait. Persze nevelésben némileg eltér a mai normáktól, de ahhoz képest, hogy 50-60 évvel ezelőtt voltak gyerekek ezek a gyerekek, nem olyan vészesen. És nyilván egészen más a mai egy-két gyereket nevelni, mint akkor hatot. Én sokat merítettem belőle, ajánlom minden szülőnek.

Dallos Sándor: A nap szerelmese

Két elmaradásom is van, az elmúlt egy-két hétben kiolvastam A nap szerelmesét, meg még egy külön bejegyzésben fogok írni a másik könyvről is.

A nap szerelmesét már olvastam egyszer valamikor kamaszkoromban, akkor is nagyon tetszett, és sajnos a második kötet már akkor sem volt meg. Munkácsy Mihály életéről szól a két könyv, az első a fiatalkoráról, asztalosinas-éveiről, tanulóéveiről, első rajzairól, szerelmeiről, majd a végén első sikereiről, már ismert festményeiről is. Körülbelül 24-25 éves lehet a fiatal Mihály, amikor befejezi a Siralomházat, és ezzel nemcsak fiatal tehetségként, hanem már elismert zseniként kezdik ünnepelni. Az olvasó persze nemcsak a rajzokat, festményeket ismerheti meg, hanem Miska jellemét, érzéseit, vívódásait, félelmeit, betegségeit, nagy találkozásait, azokat az embereket, akik komoly hatással voltak rá fiatal éveiben, és a kiegyezés környéki Magyarország helyzetébe is betekinthet egy kicsit.

Nagyon jól megírt könyv, könnyű és élvezetes volt olvasni, miközben a szép nyelvezete, stílusa és a téma igazi szépirodalommá emeli.

Esze Dóra: Legyünk barátok

Ez a könyv annyira rossz, hogy már jó :) Na jó, annyira nem szörnyű, hiszen akkor már rég félretettem volna, ehelyett szerintem ma befejezem az olvasását. Nem tudom pontosan, hogy Esze Dóra életének melyik szakaszában íródott, de nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy barátnője, felesége lehetett már Vámos Miklósnak, aki erős hatással lehetett rá íróként is. Véget nem érő mondatok, mintha élőbeszédet hallgatnánk, de nem olyat, amit órákig tudnánk hallgatni a tűz mellett ülve, hanem csapongót, amire vissza-vissza kell kérdezni: hogy is volt? mit mondtál? hogy következik erre ez? Hatásvadász színek, "sötétkék kedvesség" és hasonlók, ami számomra a történetből kikabálóan szándékos, azt mondja, látjátok olvasók, ez a trükk is eszembe jutott! Egyes személyekhez kötött egyes beszéd - azaz írás - stílusok, az egyik szereplő szájába adott mondatokat például folyton zárójeles beszúrások szakítják meg, amitől még nehezebb követni.

Mindemellett valami lehet benne, bár én eléggé mindenevő vagyok. A sztori lényege a főszereplő Patrik és Leó barátsága, amely kamaszkorukban kezdődik, és nőügyeken és egyéb kalandokon átívelve tart vagy tíz évig (ez nem teljesen követhető), több válsággal, szakítással, a fiúk és aktuális barátnőik közötti válsággal, visszatéréssel. A fülszöveg szerint az új évezred hajnalán véget ér, és én most már az utolsó oldalak előtt kíváncsi vagyok, hogyan és miért. De a könyvet csak nagyon türelmes embereknek ajánlom, vagy Vámos Miklós- és Esze Dóra-rajongóknak.

Kertész Erzsébet: Fiút vártak, lány született

A Follett könyv után, amíg nem szerzem be a második részt, pár nap alatt kiolvastam Kertész Erzsébet önéletrajzát. Közelebb érzem magam az írónőhöz, sokat megtudtam róla, és talán jobban értem a regényeit, a hangulatait is. Eleinte kicsit fanyalogva olvastam az életrajzot, ami 88-91 éves kora között keletkezett az 1990-es évek utolsó éveiben, 99-ben fejezte be, és utána még 2005-ig élt. Mivel 1909-ben született, gyakorlatilag átélte az egész századot. Azért olvastam eleinte fanyalogva, mert az életrajz sokkal keserűbb, mint az a derű, ami a regényeiből süt. Nagyon sok benne az "öregasszonyos" elkanyarodás a témától, a bezzegezés egyes korokkal kapcsolatban: mennyivel jobb volt akkoriban, mint ma! Olyan érzés olvasni a könyvet, mintha egy nagymama mellett ülnék, mesélne, és el-elkanyarodna vissza az emlékeiben, néha panaszkodna is - így aztán időnként megtelne keserűséggel, meg is könnyezné ezt vagy azt az emléket, és időnként nevelő célzattal kiszólna a meséből. Ezzel az érzéssel aztán a végére eljutottam a mély tiszteletig. Miért is ne lenne a saját lányregényeinél (amik közül az általam olvasottakat nagyjából ötven évvel az életrajza előtt írta) helyenként keserűbb a saját éltéről szólva, ami bizony nem volt fenékig tejfel. Átélt két világháborút, '56-ot, mindezt és a köztes éveket is zsidóként, szült két gyereket, élt elválasztva a férjétől hosszú éveken át, és bőven élt még a rendszerváltás után is. És mesélni kilencvenévesen is tud.

A katedrális - 3., befejező rész

Az utolsó 2-300 oldalon én is eljutottam a letehetetlenségig :) Olvastam éjjel, nappal, kádban, kertben, sámlin a homokozó gyerekek mellett, és minden szabad percben :) Igaza volt mindenkinek, tényleg lenyűgöző könyv, nagy űrt hagyott maga után, amikor befejeztem. Azonnal akarom a folytatást! 

Aznap este, amikor kiolvastam, még a páromnak is órákig meséltem róla, és megpróbáltam lerajzolni a kapcsolatokat, a családfákat egy A4-es lapra. Nagyjából sikerült, de jó bonyolult ábra! 

Mindenkinek ajánlom, sokan tudom, félnek a csaknem 1000 oldaltól, de amilyen élvezetes, százasával lehet falni a lapokat. Nekem az építészettel foglalkozó és az erőszakos részek okoztak kis nehézséget, lassulást, de ezek is érdekesen, érthetően vannak leírva.

A katedrális - 2.

Most nézem csak, hogy már ilyen régen olvasom ezt a könyvet? :) Bő felénél tartok, ezek szerint olyasmi fog történni, ami már nagyon régen, ennél a tempónál maradva majdnem egy hónapig fog tartani a kiolvasása. Na jó, nem is olyan nagyon régen, a két Amado regény egy kötetben hosszabb volt.

De most A katedrálisról: kicsit túl sokat vártam ettől a könyvtől, azt hiszem. Nagyon tetszik, nem arról van szó, hogy ne tetszene! Csak annyi elragadtatott beszámolót hallottam, olvastam róla, annyian mondták, hogy letehetetlen, hogy nagyon nagy durranást vártam, valami igazán különlegeset, ilyen és ennyire izgalmas történelmi regényt viszont azt hiszem, olvastam már. Az más kérdés, hogy most épp egyet se tudok mondani :)

Semmiképp nem akarom lekicsinyelni a könyvet, mert nagyon tetszik! Nagyon jól megírt regény, érdekes történetszövés, tetszik, ahogy a fő szálak haladnak, a mellékszálak belekeverednek, minden kisebb jelentőségűnek tűnő esemény számít a nagy egészben. Hol az egyik oldal, hol a másik kerekedik felül - szándékosan nem írtam jó és rossz oldalt, hiszen részletesen ábrázolt jellemekkel találkozunk, nem csak jók és csak rosszak, mint a tündérmesékben. Van azért nagyon szélsőséges, negatív szereplő is.

Számomra kicsit sok a durvaság, erőszak, de ez hozzátartozik a 12. századhoz és bizonyos szereplőkhöz. Inkább a nyílt leírása sok nekem, volt, amit inkább átlapoztam volna... de azért elolvastam. És mindeközben épül a katedrális :)

Ken Follett: A katedrális

Nagyon sok jót hallottam erről a könyvről, Emi barátnőm is nemrég olvasta, és alig tudta letenni, a sógorom is szereti. Én Péternek vettem cserébe ahelyett a könyv helyett, amit anyukáméktól kapott karácsonyra, de már megvolt. Ő még nem kezdte el olvasni, én viszont a hallottak alapján nagyon kíváncsi voltam rá. Lassan haladok vele, még csak valahol a 30-40. oldal tájékán tartok, csak lefekvés előtt olvasom, és így kevés idő marad rá. Ezért aztán türelmetlenül várom, mikor fog már kibontakozni az a letehetetlen cselekmény. 

Hozzá kell még szoknom a Ken Follett-től szokatlan, középkorba helyezett történethez. Több könyvét olvastam már, de mind jelenkori volt, és érdekes, hogy ő sem a nyelvezettel, sem a stílussal egy percig sem érzékelteti az olvasóval, hogy a 12. században jár. Csak magával a történettel, ami nem tudom eldönteni, hogy jó-e. Más középkorban játszódó regényeknél, pl. a Jezabelnél nekem segített a nyelvezet, de az is lehet, hogy így jobban bele tudom magam képzelni az emberek helyébe, helyzetébe. Ugyanúgy beszélnek, élnek, ugyanolyan emberek, mint mi... csak 8-900 évvel ezelőtt.

Philip Pullman: Északi fény - trilógia

Régen nem írtam már erre a blogra, és ennek az az oka, hogy úgy gondoltam, csak egy kis kitérőt teszek, amíg nem döntöm el, mit is akarok valójában olvasni, és ez a kitérő lett volna a korábban már olvasott Északi fény-trilógia. Ehhez képest már a harmadik kötet vége felé járok, tehát úgy gondoltam, mégis érdemes írni róla. 

Félrevezető a filmmel egy időben megjelent magyar kiadás, emiatt mindenki Az arany iránytű címen ismeri az első kötetet, de ha tüzetesebben megnézzük, a borítón fent található a cím, alul pedig, hogy a film címe Az arany iránytű. Persze valójában ennek nincs jelentősége, szerintem ha szóba kerül, mindenki Az arany iránytű címen emlegeti.

Az első kötet még talán ifjúságinak is elmenne, de a második és a harmadik felé egyre komolyabb, mélyebb, filozofikusabb és helyenként durvább, és nem vagyok meglepve, amiért a film megjelenése idejében az egyház elhatárolódott mind a könyvtől, mind a filmtől. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyetértenék az egyházzal, nekem sokkal szimpatikusabb a könyvben vázolt világkép. 

A történetet nem is írom le, pláne három köteté egyben nagyon bonyolult és szerteágazó lenne. Annyit viszont szeretnék róla elmondani, hogy nagyon képszerűen, jól elképzelhetően van megírva, én teljesen magam előtt látom a különféle jelenségeket, lényeket, a mi világunkban elképzelhetetlen történéseket olvasás közben, így jól bele tudom élni magamat, részévé tudok válni a történetnek, így igazi átélős olvasmányélményt jelent a három kötet.

Kertész Erzsébet: Elizabeth

Újabb bizonyítékát kaptam, hogy Kertész Erzsébet nem csak akkor jó, ha ismerősökről mesél. Azt hiszem, lassan el kéne fogadnom ezt :) Elizabeth Barrett-Browningról tényleg nem sokat tudok, ismertem a nevét és néhány versét, a Portugál szonetteket, hallottam nagy szerelmükről Robert Browninggal, de az életéről szinte semmit. Fogalmam sem volt, hogy a szülei még rabszolgatartók voltak, és hogy a felnőtt élete nagy részét Olaszországban töltötte. És mégis faltam a regényt, élvezetes volt olvasni, és immár újabb ismerősöm lett általa :)

Nagyon érdekes, ami ebből a regényből kiderül, hogy kik is éltek egy időben egymással. Én el szoktam helyezgetni az írókat, történelmi alakokat egy-egy korban, de amikor így egy tablóra teszik, meglepő, hogy kik voltak kortársak, akik találkozhattak volna, vagy találkoztak is. Elizabeth, a kor legnagyobb angol költőnője - vagy talán azóta is a legnagyobb, én legalábbis nem soknak a nevét ismerem - találkozott Andersennel, Harriet Beecher-Stowe-val, a Tamás bátya kunyhója írójával, és Olaszországban élt Garibaldi szabadságharca alatt. Ha jól emlékszem a történelemből, ennek a harcnak a nyomán koronázták királlyá Viktor Emánuelt, ami azt is jelenti, hogy a fentiek neki is és Verdinek is kortársai voltak. Érdekes :)

Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony

Ez a könyv most csak egy bejegyzést kap, pedig ha az alapján menne a bejegyzésszám, hogy mennyire tetszett, megérdemelne többet is. Írtam már róla itt. Engem is meglepett, mennyire lekötött és mennyire akartam olvasni még, még. Az eddigi Kertész Erzsébet-könyvek közül a Teleki Blankáról és a Szendrey Júliáról szólót másodszor olvastam, illetve történelemből és cserkész-kapcsolódásokból is ismertem őket, így nem lepett meg, hogy élményt jelentenek, régi kedves ismerősökként üdvözöltem őket. De Hugonnai Vilmáról eddig csak annyit tudtam, hogy ő volt az első magyar orvosnő. Hogy mi minden rejlik az elsőség mögött, csak most fedezhettem fel. Igazán fordulatos és abban a korban, a 19. század második felében szokatlan, helyenként botrányos élete volt - külföldre utazott egyetemre, rövid hajat viselt, dolgozott, eltartotta a férjét, majd elvált és újra férjhez ment, 41 évesen gyereket szült - és Kertész Erzsébet igazán mozgalmasan, életszerűen, érdekesen írja le ezt az életet, mintha magunk is kísérnénk Vilmát és ténylegesen belelátnánk életébe és korába. 

Most újra Kertész Erzsébetet olvasok, nem lettem függő, csak azért falom őket, hogy Emi barátnőmnek kölcsönadhassam :)

A csillagok világa - 2., befejező rész

Már egy pár nappal ezelőtt kiolvastam a könyvet, és már olvasás közben tudtam, hogy azt fogom írni a blogra, hogy ugyanarról a könyvről két ilyen különböző bejegyzés még biztosan nem született. A könyv feléig áll az, amit az alábbi posztban írtam. A főszereplő Virág Pált úgy ismerjük meg, hogy a fiainak mesél, nyaralnak, játszanak, és a mesék mindenben helyt kapnak. Aztán lassan egyre többet megtudunk róla, a házasságáról, a hibáiról... amik többek, mint a minden emberben meglévő gyarlóságok, amelyekkel együtt lehet szeretni a másikat, sőt akár még szerethetőbbé teszi. Neki olyan hibái és ballépései vannak, amelyek a társadalmon kívül helyezik... és így szomorodik el a történet, és a közepétől a vége felé egyre lefelé megy a lejtőn. Nehéz volt olvasni a második felét. Jól van megírva, mert nagyon hat, belőlem legalábbis nagyon erős érzelmeket váltott ki, de mégis nehéz volt elolvasni, mert nagyon szomorú. És őszintén remélem, hogy ebben a regényben végre nagyon elrugaszkodott az író a szokásos önéletrajzi elemektől, és csak azt írta meg, mi lehetett volna belőle és az életéből, ha teljesen az ellentétes módon élne, mint ahogyan valójában. Remélem, hogy Vámos Miklós, bár gyermekei anyjától elvált, jó kapcsolatban él ikerfiaival, mesél, mesél és mesél, és nincsenek olyan nehézségei, mint a főszereplőjének.

Vámos Miklós: A csillagok világa

Említettem, hogy karácsonyra egy olyan Vámos Miklós - könyvet kaptam anyukámtól, ami megvolt, így visszaküldtem a bookline-nak, és kicseréltettem Vámos legújabb könyvére. Hát ez nagyon jó, nagyon szórakoztató! Sokszor pedig ironikus, kesernyés. Nem tudok elvonatkoztatni attól, amit Vámosnál már megszoktam, hogy tulajdonképpen ez is egy önéletrajzi könyv, hiszen egy elvált, majd másodjára fiatal nővel összeházasodott bő ötvenes férfiról van szó, akinek nagyjából 54-55 éves korában születnek ikerfiai. A könyvben Tominak és Gabinak hívják őket, és a fejezetek fejből elmesélt mesék Tomi és Gabi lovagról, előbeszéd-szerűen leírva, a gyerekek közbetoldásaival, kérdéseivel, ez a nagyon élvezetes, szórakoztató része. A mesélő apa sokszor elkalandozik, mondja, ami eszébe jut egy-egy szóról, időnként ötéves gyerekeknek túl komoly, tudományos irányba, ilyenkor beleszól egy dőlt betűs hang - először azt hittem, az anya hangja, de most már azt gondolom, inkább az apa egy belső hangja - ezek az ironikus, keserű részek. A gyerekek ezeken a beszélgetős meséken keresztül értesülnek az élet nagy dolgairól is: halál, kistestvér, vagy hogy mégsem lesz kistestvér, hogy apának már volt egy felesége, és hasonlók. Ebből a szempontból irigylésre méltók, hogy egy író az apjuk, végtelen fantáziával.

Szendrey Júlia - 3., befejező rész

A forradalom utáni szakasz még lelkesítő, boldogsággal teli, de aztán ahogy jön az új kormány, Petőfi egyre inkább kedvét veszti, és kormányellenes versei miatt (Akasszátok föl a királyokat!) pártolóit, lelkes híveit is. Júlia ekkor már gyermeket vár, és ahogy egyre nehezebben viseli állapotát, úgy tud egyre kevésbé biztató támaszként állni férje mellett. Küszöbön áll a háború, és egy gyermeket váró édesanya sem küldené szívesen a férjét, akárhogy is biztatta Júlia korábban a feleségeket, hogy maguk kössék férjük oldalára a kardot.

Sándor Erdődre viszi Júliát a szüleihez, de a gyermek, Zoltánka végül Debrecenben születik meg egy kis lakásban, ahová Erdődről is menekülnie kell a családnak. 

A továbbiakat nagy vonalakban ismerjük a történelemből. Zoltánka csak hét hónapos, amikor édesapjának nyoma vész a segesvári csatatéren. Júlia keresi, kutatja, felveszi a kapcsolatot, akivel csak lehet, majd Petőfi halálának egyéves évfordulója előtt tíz nappal feleségül megy Horvát Árpádhoz. Nagyon sok vád éri emiatt, a könyvben külön tetszik, hogy Kertész Erzsébet a regény utószavában igazságot szolgáltat Júliának, aki korán bekövetkezett haláláig Petőfi Sándorné, a feleségek felesége maradt.

Szendrey Júlia - 2. rész

Sándor és Júlia végre egymáséi lehettek sok nehézség, szülői eltiltás és várakozás után, én pedig romantikus álomvilágban lebegek velük. Annyira jól van megírva a könyv, hogy teljesen benne élek, mintha látnám az eseményeket. Ez a vers pedig teljes egészében lefedi, amit a regény hozzá kapcsolódó részének olvasása nyomán éreztem: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/birom.htm . A dátumot nézve feltűnik, hogy ezt azon a májusi napon írta Petőfi, amikor Júlia apja feladta a tiltakozást, igaz, hozomány nélkül, több hónap várakozást kikötve és az addigi találkozást megtiltva adta oda a leányt.

Azóta persze már tovább olvastam, lassan a forradalom kitörésénél tartok, nagyon élvezem a könyvet. Ha nem magas irodalom, ha lányregénynek titulálják, akkor is.

Kertész Erzsébet: Szendrey Júlia

Ritkán szoktam a facebookon közösségi életet élni, de a minap, amikor egy kedd este ott jártam, fontos felfedezést tettem. A Móra Kiadó minden kedden kedvezményeket kínál a facebookon őket bejelölő és a kiadó oldalán regisztráló könyvmolyoknak. Így fedeztem fel pont annak a keddnek az utolsó óráiban, hogy csak azon az egy napon Kertész Erzsébet könyveire volt 50% kedvezmény! Gyorsan regisztráltam, és gondolkodás nélkül összeválogattam azokat a könyveket, amik nincsenek meg, volt, amelyik csak 800 forint volt. Ahogy megérkeztek, és befejeztem a Jezabelt, belekezdtem Szendrey Júlia történetébe. Az általam már olvasott Kertész-regények közül ez nagy kedvencem, különösen közel áll hozzám. Ennek az a háttere, hogy kamaszkoromban, amikor oszlopos tagja voltam a siófoki cserkészcsapatnak, minden évet egy kerettörténetbe foglaltunk, így próbáltuk érdekesebbé tenni a kicsik számára. Az egész év ennek jegyében zajlott, szerepeket játszottunk, a kirándulások, a tábor és minden program is a kerettörténet részét képezte. Igyekeztünk olyan történeteket választani, aminek abban az évben a csapaton kívül is volt valami jelentősége, például évforduló, így lett 1998-ban a kerettörténet a 48-as forradalom és szabadságharc. Ebben az évben én voltam Szendrey Júlia :) ezért áll közel hozzám a története, akkor olvastam először ezt a könyvet is. Egyébként is nagyon szeretem főleg az első részét, jó beleképzelni magamat abba a naiv fiatal lányokkal és gáláns udvarlókkal teli bálozós, romantikus korszakba, amelyben Júlia megismerkedik Petőfivel.

Csodaszép Magyarország

Ezt a könyvet apósomtól kaptuk ajándékba, és időnként, amikor nem tudok hosszabban olvasni, szoktam nézegetni mostanában. Nagy alakú, vaskos, gyönyörű album, de annál sokkal több: részletes leírást tartalmas Magyarország egyes régióiról, a megyékről, a fontosabb városokról, illetve egyes útvonalak mentén bejárva ezeket, szinte minden faluban felhívja a figyelmet valami látnivalóra, legyen az természeti érték, építészeti műremek, múzeum vagy más érdekesség. Főleg ez utóbbi az, ami miatt úgy döntöttem, ajánlom ezt a könyvet. Nem találkoztam még ilyen nagy, albumszerű könyvvel, ami egyúttal ennyire részletes is, kedvem támadt tőle a kirándulásaink előtt listát készíteni, és az alapján letérni az útról kis falvakba, hogy megnézzünk egy-egy olyan ritkaságot, amiről eddig még csak nem is hallottam. Gyalogos, kerékpáros, sőt helyenként lovas túrákat, kikapcsolódási lehetőségeket is ajánl, nem mellesleg gyönyörű fotókkal.

Helyenként találtam benne néhány hibát, tévedést, illetve a 2005-ös kiadás miatt elavult információt, de a fentebb felsoroltak mindezt feledtetik.

Jezabel - 3., befejező rész

Ahogy tegnap gondoltam, sikerült befejeznem a könyvet. Nagyon kemény volt Erzsébet pere és kivégzése. Nem tudom, mennyi a regényben a történelmileg hiteles rész, és mennyi a fikció - nagyon sok forrásmunka van megjelölve az utolsó oldalakon - de azt gondolom, a helye, módja és maga a kivégzés ténye valós lehet, csak a konkrét körülményeket, a perben elhangzottakat tette hozzá az írónő. Erzsébet mindvégig királynéhoz méltóan viselkedik, és szerintem méltatlan a mód, ahogy elbánnak vele, bár a regény szerint ez nem egy előre kitervelt "megoldás". Azon is gondolkoztam olvasás közben, hogy a becsülendő viselkedése talán azért van így beállítva, hogy az olvasónak szimpatikus legyen, hiszen ő a főszereplő, a címszereplő. Aztán az utolsó, mintegy lezáró fejezet bennem kicsit visszájára fordítja ezt: nem tudom, hogy az írónő szándéka is ez volt-e. Ebben a fejezetben egy kis összefoglalást, végkicsengést olvashatunk Garay Miklós nádor gyászoló özvegye szemszögéből, amiben nem éppen szimpatikus az elhunyt Erzsébet királyné. Talán így teljes a történet...

Összességében egy nagyívű, lebilincselő, jól megírt és nagyon szép nyelvezetű könyvet fejeztem most be, a történelmi regények kedvelőinek ajánlom.

Jezabel - 2. rész

Már az utolsó lapokon járok, de úgy gondolom, ez a könyv a befejezőn kívül megérdemel még egy bejegyzést. Egyrészt mert maga a könyv is elég monumentális, bő 600 oldal, magamat is megleptem, hogy viszonylag gyorsan kiolvasom, a nehéz nyelvezete miatt is. De annyira jól megírt könyv, teljesen bele tudom magam élni a 14. századba, volt, hogy itthon a könyv nyelvezetével szólaltam meg, és álmodtam is vele úgy, hogy benne voltam a történetben.

Sajnos a regény előtt nem voltam nagyon otthon ebben a korszakban. Tudtam, hogy Nagy Lajos komoly birodalmat épített, az ő uralkodásával még tisztában voltam nagyjából, persze érettségi óta ez a tudás is sokat kopott. Arra is emlékeztem, hogy az ő uralkodása után néhány zavaros év következett, de hogy pontosan mi, és miért...? Így aztán az első néhány fejezet elolvasása után körülnéztem a neten, és nagyjából kibogoztam a történelmi hátteret, amit lentebb röviden le is írtam. A vége az lesz, hogy Erzsébetet, Mária király anyját kivégzik, konkrétan megfojtják... A könyv utolsó száz oldaláig hullámzik a cselekmény, pártok alakulnak ki, hol egyik, hol másik van nyerő pozícióban, de egészen eddig a pontig (mármint az utolsó 100 oldalig) nem tudtam elképzelni, hogyan jutnak el odáig Erzsébet ellenzői, hogy Nagy Lajos özvegyét, a törvényes magyar király anyját, akármilyen bűnöket is követett el, megfojtsák? De ezen a ponton olyan brutálisan ejtik fogságba Erzsébetet és Máriát, és mészárolják le teljes kíséretüket, hogy most már elhiszem, hogy ez lesz a vége... Túl is akartam esni rajta tegnap, de nem tudtam nyitva tartani a szemem, de ma egész biztosan befejezem a könyvet.

Gulácsy Irén: Jezabel

Ebbe a könyvbe már belekezdtem egyszer, de azóta sok víz lefolyt a Dunán és sok mást olvastam el (akkor két nagyobb fajsúlyút kezdtem el egyszerre, és sok volt). De most újra elővettem, és már körülbelül az egyharmadánál tartok. Körülbelül hatszáz oldalas, masszív könyv, és magamat is meglepve falom az oldalakat. A történet a 14. században játszódik, amikor I. (Nagy) Lajos király halála után a gyermeklány Mária kerül királyként a trónra (nem királynőként, királyként!) de valójában keménykezű anyja, Erzsébet királyné kormányoz. Egyelőre csak néhány éve van a trónon Mária király, anyja az ő és másik lánya, Hedvig házasságát tervezgeti, igyekszik egyben tartani az akkor hatalmas, Lengyelországot is magába foglaló birodalmat, felderíteni és letörni a lázadásokat, cselszövéseket, és mindeközben a könyvben nagyon életszerűen, átélhetően megjelenített magánélete is van.

Külön említést érdemel a könyv nyelvezete, amely annyira korabeli - feltételezem, hogy az írónőnek komoly kutatómunkája van benne, így én most nem nyomozok utána, elhiszem neki, hogy ez tényleg a középkori magyar nyelvezet, sok latin mondással megtűzdelve. Sokkal valószerűbbé teszi a történetet, és még ha néha nehezebb is olvasni ettől, cserébe könnyebb elmerülni az adott korban.

Megint háttér

Ugyan nem téli, de Adrinál láttam, és annyira megtetszett, meg a virágot is annyira szeretem, hogy lecseréltem. Köszönöm!

Titkos házasság - 2., befejező rész

Ma fejeztem be ezt a könyvet. Tegnap már nagyon magam alatt voltam Mauks Ilonával együtt, a középső szakaszán igen lehangoló a könyv, a történések miatt. Sosem tudtam megérteni, amíg csak annyit olvastam Mikszáth és felesége különös házasságáról, hogy megélhetési gondok miatt elváltak, majd újra összeházasodtak, hogy mi lehet az a megélhetési probléma, ami miatt két, egymást egyébként szerető ember elválik? Most megértettem. Amíg együtt éltek, szinte éheztek, egyre rosszabb lakásokba költöztek, majd Ilona teherbe esett és egyidejűleg beteg lett. A szülői házban hozta világra első gyermekét, aki mindössze másfél napot élt, majd újabb betegségekbe esett. Ezalatt meghalt édesapja is, aki csak adósságot hagyott feleségére és öt gyermekére. Közben Mikszáth csak leveleket küldött Pestről, de személyesen hónapokig nem találkoztak, mígnem végül megírta Ilonának, hogy váljanak el. Amikor az asszony ebbe nem egyezett bele, "bevallotta", hogy mást szeret. Pedig ez egy pillanatig sem volt igaz, csak épp Mikszáth már annyira nyomorgott Pesten, hogy előfordult, hogy az utcán aludt... Tényleg nem volt hová vinnie a feleségét, azt azonban tudta, hogy ha őszinte vele, Ilona még ezt is vállalja.

Hét szűk esztendő után, amelyben Mikszáth lassan egyre feljebb kapaszkodott, Ilona pedig húgával és anyjával visszahozta a mohorai birtokot a tönk széléről, és felnevelte három öccsét, Mikszáth megjelent, és újra feleségül kérte. Persze nem ment ez olyan egyszerűen, hogy innentől boldogan éltek, míg meg nem haltak, de fordulatos és szép életük volt, még három fiuk született, és körülbelül harminc évet éltek még együtt.

Kertész Erzsébet stílusa a megszokott olvasmányos, érdekes, be fogom szerezni a többi könyvét is. Kedvem támadt tőle Mikszáthot olvasni, de elszégyelltem magam, és visszatértem egy megkezdett regényhez: Gulácsy Irén Jezabeljét folytatom.

Rudyard Kipling: Hogyvolt-mesék

Tegnapelőtt kiolvastuk Marcival ezt a könyvet. Nagyon jó ötlet volt így megismertetni Kiplinggel! A könyv nagy alakú, keménytáblás, nagyon szép, vastag lapokkal, szép betűkkel és a szerző eredeti rajzaival, amik legtöbbje fametszet. A rajzokhoz leírást is mellékelt, az egész olyan hatású, mintha Kipling a saját gyerekének mesélne és magyarázná hozzá a képeket. Főleg állatmesék találhatók a könyvben, humoros stílusban, időnként mindketten dőltünk a nevetéstől :) de olvashatunk arról is, hogyan keletkezett az írás és az ábécé. Nagy örömömre a kötet tartalmazza a számomra klasszikus, A magányosan sétáló macska című mesét is, más fordításban ugyan, de a lényege persze ugyanaz, nagyon szeretem. Hat-nyolcéves gyerekeknek jó szívvel ajánlom, ideális előzmény A dzsungel könyvéhez, amit mi tegnap el is kezdtünk.

Kertész Erzsébet: Titkos házasság

Amikor a múltkor a Szeretném Blankát boldognak látni c. könyvet olvastam, "megkívántam" Kertész Erzsébet többi életrajzi regényét. Újra ráéreztem a stílusára, előbukkantak az emlékek, hogy mennyire szerettem kamaszkoromban, és tíz-tizenöt évvel később sem unalmas, ugyanúgy élvezhető. A Titkos házasságot még nem olvastam, most vaterán vettem kemény 100 forintért. A történetet nagyon röviden ismerem: Mikszáth Kálmán és Mauks Ilona szerelmének, házasságának története, akik talán megélhetési okokból elváltak, majd amikor Mikszáth már jobban kereső író volt, újra összeházasodtak. Részleteket egyelőre nem tudok, sajnos Mikszáth Különös házasság-át sem olvastam, és ebben a könyvben is egyelőre abban a szakaszban tartok, amikor még ismerkednek a fiatalok.

Eat Pray Love - 3., befejező rész

Tegnap a délutáni kávém mellé kiolvastam a könyvet. Már pár napja arra jöttem rá, hogy valószínűleg nem én csapongok és a véleményem változik folyamatosan Liz Gilbertről, hanem ő változott meg ezalatt az egy év alatt, ami nem is meglepő, hiszen nagyon különböző élmények érték, valójában ezért is utazott el. Olaszországban bizonyos mértékig tényleg a tipikus amerikai hülye turista, Indiában viszont tiszteletreméltó, nagyon elmélyült és kitartó ember - ami talán nem is sikerült volna neki, ha előtte nem töltődik fel pihenéssel és élvezetekkel Olaszországban. Aztán megérkezik Balira egyensúlyt keresni, és ahogy megszokja kicsit a helyet, szinte már nem is kell keresnie, az egyensúly benne van. Meditál, mint Indiában, de már újra megtalálja az élet élvezetét is, mint Olaszországban, és elkezd kicsit gyakorlati dolgokkal is foglalkozni, mint Amerikában. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot: végül a szerelem is rátalál.

A könyvet letéve, visszagondolva úgy érzem, irodalmilag nem egy magasan szárnyaló mű, inkább egy egyszerű napló, amit olvasva az az érzésünk, ilyet én is tudnék írni. Nem is a stílus a lényege, hanem az az egyszerű, nyílt őszinteség és segítség, amivel Gilbert megajándékoz bennünket. Jó volt olvasni.

Eat Pray Love - 2. rész

Komoly fejlődéstörténetem van a könyvvel és az írónővel kapcsolatban :) Az első fejezetekben, amelyekben a válásáról és az utána hirtelen következő viharos szerelmi kapcsolatáról van szó, nagy fejbólintásokkal megértem és sajnálom. Olaszországban eleinte örülök neki, szintén megértem, örülök, hogy kap egy csomó jó dolgot az élettől végre, aztán számomra elkezd átfordulni unatkozó gazdag amerikai turistába, akinek jó dolgában már nem is tudja, mi a baja. Nem a lelki dolgaira értem, azokat még mindig megértem, hanem amikor közli, hogy rátört az az érzés, hogy ő miért nem utazik soha?? miközben New York-iként két hónapja van Rómában és két hónap múlva megy Indiába. Vagy ami számomra szinte szentségtörés, egyáltalán nem megy múzeumokba - és még ezt is megérteném, önmagában nem ez a szentségtörés, hanem amikor Puccini szülővárosában is csak a szülőházzal szemben lévő étterem érdekli, az már nekem egy kicsit sok. Értem a cinkos humorát, ahogy ezt leírja, de itt kezd a klasszikus műveltségnek nagyon híján lévőnek tűnni ez a nő, ráadásul abszolút nem is akar ezen változtatni. De el kell fogadni, hogy ő nem ezért ment Olaszországba, hanem a nyelv és az élet, főleg az étel élvezete kedvéért. Az utazáshiányát is pótolja, keresztül-kasul bejárja Olaszországot Szicíliától Velencéig - itt újabb rossz pontot kap tőlem, mert Velence szerinte szürke és unalmas, de aztán kiengesztelem magam, mert novemberben jár ott, akkor a legtöbb város szürke és unalmas, és neki nem könnyű benne így is megtalálni a szépet...

Aztán elmegy Indiába, és először érdeklődéssel figyelem, majd mélységesen tisztelni kezdem. Számomra nagyon érdekes az is, ami itt történik vele, sőt, bizonyos szempontból még érdekesebb, mint Rómában az édes élet. Sokkal mélyebb és komolyabb, ami nyilvánvalóan a dolog, a hely és a tevékenység jellege miatt is adódik, és nagyon megfogott Liz belső fejlődése. Megbocsátom neki a fenti tüskéimet, és nagyon kíváncsi vagyok a továbbiakra.

Orsi, remélem, nem írtam túl sok konkrétat! :)
Ja, és boldog új évet mindenkinek!

Elizabeth Gilbert: Eat Pray Love

Ezt a könyvet (vagy a belőle készült filmet) mindenki ismeri, vagy legalábbis hallott róla, akkora hírverés volt körülötte. Ezért először magyarázkodom egy kicsit. Pont mivel nagy a hírverés, nem akartam beállni a sorba, nem akartam sem megnézni, sem elolvasni. Aztán egy másik film kapcsán találkoztam az előzetesével, ami alapján rájöttem, hogy ez valószínűleg mélyebb annál a habkönnyű romantikus dolce vita-filmnél, aminek eredetileg gondoltam, és mégis érdekelni kezdett. De elveimhez hűen először el akartam olvasni, és csak aztán megnézni. 

Meg kell magyarázzam azt is, miért az angol címet használom ebben a blogban. Egyrészt, mert ez nagyon elterjedt itthon is, a filmplakáton és a könyvborítón is ez látható nagyban, az Ízek, imák, szerelmek csak úgy mellesleg. Másrészt, és elnézést kérek a fordítótól, aki egyébként a szöveg lefordításában remek munkát végzett - szerintem a magyar cím nem fedi tökéletesen az angolt. Én inkább felszólításnak érzem: egyél, imádkozz, szeress! Az is lehet, hogy ez csak az én privát megérzésem, és Elizabeth Gilbert nem ilyen értelemben adta a címet, de ez itt az én privát blogom, úgyhogy megengedem magamnak az angol cím használatát :).

Ennyi magyarázkodás után rátérek a könyvre is. Sokkal-sokkal komolyabb annál, ami az előfeltételezésem volt, még annál is, ami már a drámaibb előfeltételezésem volt a filmelőzetes alapján. Már az első rövidke fejezet, inkább előszó és a könyv felépítése is meglepett, egy spirituális gondolat alapján fűzi egymásra a rövid szakaszokból álló könyvet, mint egy láncot. Az érzelmek és benső gondolatok olyan mélységeibe is lemegy, amikre nem is számítottam, és amiket kis empátiával komolyan át lehet élni, bár az írónő egyes gondolatainál szinte hallom az olvasóközönség felhördülését: hogy lehet ilyet gondolni, és még le is írja?? Én elfogadom, megértem az érzéseit, bár sok tekintetben más vagyok.

Most még a könyv első harmadánál vagyok, Elizabeth túl van egy nehéz váláson és egy rögtön utána következő viharos szerelmi kapcsolaton, olaszországi tartózkodása felénél jár, és boldogan kényezteti a testét, rajta keresztül a lelkét is. Ráfér... és nem is volt könnyű belejönnie. Sokat megtudhatunk az amerikai gondolkodásról, nem tudom, mennyire tipikus, amit Elizabeth ír, hogy ők mennyire nem tudják elengedni magukat és mennyire nem biztosak abban, hogy megérdemlik az élvezetet - így aztán Olaszország valóságos terápia neki.

Könyvek karácsonyra

Összegyűjtöm, milyen könyveket is kaptunk karácsonyra, szerencsére nem keveset!

Én a lent említett Komfortos mennyország címűt kaptam, és még egyet anyukámtól, ami egyelőre nem tudom, mi lesz, mert késnek az angyalkák :) Ezeken kívül Pati barátnőmtől kaptam egy gyönyörű, nagy, albumszerű, de gyakorlatban is használható könyvet A mi kertünk címmel, nagyon szép!

Péter három könyvet kapott: az első Jorge Amadótól a Flor asszony két férje címet viseli. Ezt azért vettem neki, mert a Holt tengert és Az éjszaka pásztorait is ő olvasta előbb, és együtt szerettünk bele az öreg Amado stílusába. Azt hiszem, apránként be fogjuk szerezni a többi Magyarországon megjelent könyvét is, ami nem lesz nagyon nehéz, mert az Európa kiadó épp a Flor asszony két férjével indított Amado-sorozatot. Rögtön olvasni is kezdte, és nagyon tetszik neki :)

A másik, amit kapott, jól ismert érdeklődési körébe illik: a vitorlázással kapcsolatos, mégpedig Méder Áron nagyobb léptékű beszámolója hároméves Föld körüli útjáról, amit egyedül tett meg a Carina vitorlással. Méder Áronnak már volt egy kisebb, rövidebb és ténylegesen méretre is egészen apró könyve, amit gondolom, gyorsan ki akartak adni az út után, ennek a megírása, utómunkálatai pedig hosszabb időt vehettek igénybe. A pici már megvan, most már ez is mellé kerülhet a polcra. 

A harmadik pedig egy klasszikus, Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan című regénye, ezt pedig azért, mert általában szereti a háborús történeteket, legyen az szépirodalmi, életrajzi beszámoló vagy technikai jellegű, és úgy vettem észre, Remarque-t egyébként is szereti. Ő is kap még egy könyvet anyukáméktól, ami egyelőre meglepetés.

Marci két könyvet kapott, az egyik a Harry Potter első kötete, ugyanis amikor nálunk volt kölcsönben mint a hét kötet, és én olvastam őket, úgy ítéltem meg, hogy az első kettő már neki való. Ezeket apránként fel is olvastuk esténként, majd az első kötetet most megkapta, hogy már maga is olvashassa. A másik pedig Rudyard Kipling Hogyvolt-mesék című gyönyörű meséskönyve, amelyet az író nemcsak írt, hanem illusztrált is, az illusztrációkat érdekes magyarázatokkal kísérve. Már 25-én este elkezdtük olvasni, és jókat mulattunk azon, hogy hogyan lett szilás a cet, vagy hogyan lett ráncos az orrszarvú bőre. Mivel tetszik Marcinak, szerintem jó belépő a komolyabb Kipling-művekhez, mint A dzsungel könyve vagy Riki-tiki-tévi, a mongúz története.

Regő kapta a legtöbb könyvet, szám szerint négyet, és még mennyit tudtam volna neki választani :) Az első a Móra kiadó Babamozi sorozatából a Gyereknap című. Megvan már az Állatóvoda, a Játszótér, és most ez az új, már csak egy hiányzik a sorozatból. Kedvesen rajzolt, kicsi, de ahhoz képest vaskos könyvecskék ezek, minden oldalon valami érdekességgel: eltolható vagy kinyítható fülecskékkel, amelyek alatt valami meglepetés rejtőzik. Pont babakézbe való :)

A második az Alexandra kiadónál megjelent Első szavak című könyv, tárgyfotókkal, amiken egyszerűen fel lehet ismerni a dolgokat, jól lehet együtt nézegetni. Ebben is vannak nyitogatható fülecskék, de az alattuk előbukkanó meglepetések szerintem kicsit nagyobbaknak valók: ilyen képeket és a hozzájuk tartozó szövegeket találunk ott, mint pl. "a tojás a cipőben van", aminek mind a tartalmát, mind a humorát megérteni Regő még kicsi, de a képeket böngészni jó.

A harmadik könyve Móricz Zsigmond: Iciri-piciri című klasszikus verse új kiadásban, Pásztohy Panka rajzaival. Nagyon szeretem az ő rajzait, már megvan A török és a tehenek ugyanebből a kiadásból, a Hóc-hóc katona új kiadása, és Marcinak is egy Panka és Csiribí kötet. Végül a negyedik, aminek nagyon örültem, a Zene-ovi cd-k anyagából egy verses-dalos könyv egy válogatáslemez-melléklettel, ennek is nagyon szeretem az illusztrátorát, a dalait, és persze magukat a verseket is. Gazdag angyalkák jártak erre könyvek tekintetében is :)

Alice Sebold: Komfortos mennyország

Kis kitérőt tettem Amado Brazíliájából az ünnepek alatt. Ezt a könyvet kaptam karácsonyra, kíváncsiságból belelapoztam, aztán ott ragadtam, nem tudtam letenni, vittem magammal mindenhova és három nap alatt kiolvastam.

Nagyon érdekes megközelítésű, spirituális könyv, jól ötvözi a krimit a drámával és a családregénnyel, de még az ifjúsági regénnyel is, a főszereplővel egykorú olvasóknak azonban mégsem ajánlanám. A 14 éves főszereplőt, Susie-t ugyanis egy decemberi napon brutálisan megerőszakolják és meggyilkolják. A könyvnek mégsem ez az esemény forog a középpontjában, inkább az, ami utána jön. Susie a mennyországból közvetíti azt, ami a Földön történik: ahogy a családjára, barátaira, kamaszszerelmére, a szomszédokra hat ez a szörnyűség, és magát a nyomozást is közvetíti. Ő maga az egyetlen, aki tudja, ki tette, de elmondani sajnos már nem tudja. Ahogy tőle telik, igyekszik utalni, sugallani, és az édesapját meg is győzi. Nagyon érdekes, ahogy kommunikálni tud a családja egyes tagjaival vagy az egyik különösen fogékony iskolatársával, és az olvasó hozzáállásától függ, mennyire tartja ijesztőnek, kísértetiesnek - számomra teljesen hétköznapi és elfogadott az ilyen fajta kapcsolatfelvétel. Sokat lehet tanulni is ebből a könyvből családról, érzelmekről, évek alatti változásokról, számomra nagyon tanulságos volt az anya figurája. Közben Susie leírja a mennyország "működését" is, és hogy hogyan kell lassan, évek alatt elszakadnia a Földtől, az élőktől. 

A könyv végére egy kicsit nagyobb "durranást" vártam, a gyilkos leleplezését és szörnyűséges megbűnhődését, de sokkal életszerűbb az, ahogy valójában történik. Ajánlom azoknak, akik fogékonyak az ilyesfajta spirituális gondolkodásra, és nem félnek belegondolni, hogy az élet nem mindig úgy alakul, ahogy szeretnénk.

A könyvből nagy sikerű film is készült Susan Sarandon, Rachel Weisz, Mark Wahlberg főszereplésével, Susie-t pedig a számomra eddig ismeretlen Saoirse Ronan alakítja.

Az éjszaka pásztorai - 5., befejező rész

Kicsit már nyögvenyelősen, belefáradva, de ma délelőtt, ahogy végre egy kis pihenésre jutott időm, kiolvastam Az éjszaka pásztorai utolsó fejezetét is. A Macskanyúzó domb elözönléséről szóló rész olyan, mint egy bő lére eresztett újságcikk, vagy inkább mint ha egy újságíró mesélné a maga stílusában a barátainak. Híradás politikával, érdekvitákkal, ellentétekkel és persze drámákkal és szerelmekkel megtűzdelve arról, amikor a szegények kisajátítottak egy felparcellázatlan, gondozatlan, mocsaras és bozótos városrészt, és ott kunyhókat, házakat építettek, bevezették a villanyt, megszülték gyermekeiket és eltemették halottaikat. Természetesen ez a tulajdonosnak és a városvezetés egy részének nem tetszett, mások meg, akik az előzőekkel ellentétes oldalt képviselték, a telekfoglalók mellé álltak. Végül egy bírósági döntést megmásító kormányzói határozat dönt a sorsukról, de addig persze sok minden történik.

Számomra a két regényt és a másodikon belül három különálló történetet tartalmazó könyvben ez az utolsó szakasz volt egyedül nehezebben olvasható, leküzdhető, sok új névvel, kapcsolattal és összefonódással, de hogy Amado új szerelem, új kedvenc író lett, az biztos. Ki kell emelnem a zseniális fordítókat is, mert amilyen hibákkal manapság lehet találkozni, ezt a két regényt, ráadásul portugálból, ami biztosan nehezebb, mint például angolból, briliánsan fordította Tavaszy Sándor (Holt tenger) és Benyhe János (Az éjszaka pásztorai).