A Félvér Herceg volt a második olyan könyv a Harry Potter részek közül, aminél reszketve vártam, hogy jajmilesz... Ha jól emlékszem, az Azkabani fogoly volt az első ilyen - hosszan, hosszan nem történik semmi igazán rémes, de az ember tudja, hogy fog ez még komolyra fordulni, és az Azkabani fogolynál, lévén harmadik rész, ez még nem annyira borzongató, de a Félvér Hercegnél bizony majdnem lerágtam a körmömet. Ő, Akinek Nem Mondjuk Ki A Nevét, ereje teljében van, Harry sokat szenved, kevésbé foglalkozik az iskolával, mint bármi mással - de közben védelem alatt áll, civakodásoknak és szerelmeknek tanúja vagy résztvevője, van egy normális kamaszfiú-élete is... és ahogy fogynak a lapok, az olvasó egyszerűen tudja, hogy valami történni fog. És történik is... a Félvér Herceg talán a legsötétebb történet mind között, sokat tudunk meg a gonoszról, és el nem tudom képzelni, mit csináltak azok, akik új korukban olvasták a könyveket, hogy aludtak az utolsó kötet megjelenéséig?? Nekem muszáj volt azonnal folytatnom.
Sok tekintetben nagyon tetszik, ahogy Rowling ír. Remekül vezeti végig Harryt és társait, mint szereplőket a kamaszkoron, szavaikkal, viselkedésükkel, kapcsolataik alakulásával egyértelműen mutatja, hogyan változik az ember tizenegy éves korától tizenhét éves koráig, anélkül, hogy az olvasó szájába rágná ezt. Nagyon jól csinálja. Számomra zseniális a képalkotása, én, aki nem láttam a filmeket, tökéletesen magam előtt láttam az egyes jeleneteket, alakokat, arcokat, mozdulatokat. Persze lehet, hogy most már, ha megnézem a filmeket, zavarni fog a fejemben élő kép, de fenntartom, hogy olvasni jobb előbb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése