2010. október 1., péntek

Regő könyvei

Kicsi fiam egyéves korára igazi könyvmoly lett. Pedig tízhónapos kora körül már aggódtam, annyira nem érdekelte és nem kötötte le a képeskönyv. Bezzeg most! Úgyhogy bemutatom a könyvtárát :) Fontossági és tetszési sorrend nélkül, ahogy jön.
Az első épp az egyik kedvence: az Állatok a tanyán című apró, babakézbe illő könyvecske. Ez a fotó egy másik kiadást ábrázol, a mienk jó hétéves, Annától maradt itt, akire Regő nagymamája szokott vigyázni kicsi korában. A mienk elején cica van, de a lényeg ugyanaz. Minden oldalon egy-egy fotó egy-egy állatról, kölykökről és felnőttekről, amiről el lehet mesélni, hogy melyik állatnak mi a neve, mit csinál, mit mond. Regő nagyon szereti és önállóan is tudja lapozgatni. 
A másik kedvencről, a Hova bújt a kisegér? címűről meséltem a Regőblogon, úgyhogy ide azt a bejegyzést linkelem be. 
Az Állatóvoda című könyvecske a Móra Kiadó Babamozi sorozatában jelent meg. Nagyon bejött, tervezem is megvenni a többi részét, és köszönöm Gyöngyinek az ajánlást! Meglepődtem, amikor megérkezett, hogy mennyire picike a könyv, de Regő valószínűleg ezért szerette meg annyira. A születésnapjára kapta, és az első olyan könyv volt, ami érdekelte. Nagyon aranyos, egyszerű kis rajzok vannak benne, és ami különleges: minden oldalon másmilyen, kinyitható vagy elhúzható kis trükkös rész, ami mögé valaki, valami elbújt :) Egyetlen hátránya, hogy puhább papírból készült, és nincs vízálló bevonata, így a könyvet szívesen rágó babák előbb, a jobb magaviseletűek később nyűvik el :) de a puhább lapokat bizony elnyűvik ők is.
Az Ismerd meg Cincogival a játékokat! Regő legelső saját könyve volt, még húsvétra kapta, nyolc hónaposan. Hát igen, azt hittem, 9-10 hónaposan már érdekelni fogja a könyv úgy általában :) Most már lapozgatja ezt a könyvet is. Ebben kevésbé jól felismerhető ábrák vannak, de az autó, a baba, az építőkocka teljesen rendben van. Linkeltem ezt is, mert húsvétkor emlegettem már.
A következő egy sokkal komolyabb könyv, valójában kétéveseknek való, vagy talán még nagyobbaknak. Még Regő születése alkalmából kaptuk. A Forgasd a korongot! könyvekben a könyv szélén egy papírkorongot lehet forgatni, aminek segítségével minden lapon egy-egy odaillő kis képet lehet beilleszteni. A mi könyvünkben egy elveszett kiskacsa keresésének ürügyén különböző vízparti élőhelyeket és állatokat látogatunk végig. Nagyon jó kis böngésző könyv részletes ábrákkal, amiben a nagyobbacska babák örömmel fedezhetik fel az apró részleteket, Regő egyelőre elég, ha a kacsát megtalálja :)
Klasszikus új formában Vlagyimir Szutyejev: A három kiscica című leporellója.  Ezt csak úgy vettem egyszer, különösebb alkalom nélkül, amikor úgy gondoltam, Regőnek mindenképpen szüksége lesz leporellókra. Nem igazán jött be egyelőre, a pici, kézbe illő könyveket és a lapozókat jobban szereti. Viszont mivel a cicák nagy kedvencek, hamarosan ez is az lesz egészen biztosan. A mese gondolom, mindenkinek ismerős a zseniális Szutyejevtől, aki egyik kezével írt, a másikkal rajzolt, így alkotta a különböző dolgokba belemászó, különböző színeket felvevő, majd a vízbe esve eredeti színükre visszaváltozó három kiscica kalandjait is.
Ugyanilyen klasszikus mind a vers,  mind a rajzok Zelk Zoltán: A három nyúl című leporellójában. Már nekünk is mesélték óvodában a rettenetes és félelmetes három nyúl történetét :) Reich Károly pedig igazán művészi rajzokkal látta el az összes általa illusztrált mesekönyvet, első ránézésre felismerhető, jellegzetes figurákkal. Én nagyon szeretem, Regő, mivel leporelló, egyelőre nem rajong érte.
A következő kis könyvet valójában én kaptam, még májusban a névnapomra Péter anyukájától. Akkor már jártunk Ringatóra, és olyan könyvet keresett nekem, amiből Regőnek tudok énekelni, mondókázni. A Kerekítő, amennyire én tudom, ugyanolyan énekes, zenés, mondókás foglalkozás kicsiknek, mint a Ringató, csak nevében különbözik. Az ugyanolyan című könyv pedig a foglalkozások dal- és mondókaanyagát tartalmazza. Van még egy hasonló daloskönyvünk, de az még tényleg az enyémnek minősül, ezt viszont, mivel kicsi alakú egyszerű ábrákkal, bizonytalan időre kölcsönadtam Regőnek :)
A Rezsőről, a kismalacról szóló csengettyűs könyvet (Mit keres Rezső, a kismalac?) Emi barátnőmtől kapta Regő, amikor látogatóban jártunk náluk. Ennek a könyvnek az a különlegessége, hogy a felső szélén két plüss fülecske lóg ki, amelyekben csengettyűk vannak, tehát ha az ember gyereke rázza a könyvet, akkor csörög :) Rövidke, egyszerű történet a kismalacról, akinek a farkára csengettyűt kötöttek, és sehol sem találja, hol csörög :) Aranyos, egyszerű rajzokkal, a malac mellett kutya, cica és tyúkocska szereplőkkel, akiket minden képen meg lehet keresni.
Újabb klasszikus, ezúttal azonban modern köntösben, egy fiatal grafikus, Pásztohy Panka rajzaival Móricz Zsigmond: A török és a tehenek című verses meséje. Pásztohy Panka illusztrálja a nagyobbaknak való Panka és Csiribí könyveket is, itt ismertem meg, és nekem tetszenek modern, vidám és kedves figurái. A könyv közepes méretű, inkább szülői kézbe való, lapozó, a verset pedig a szülőgenerációból mindannyian ismerjük. Szívesen megvenném ebből a kiadásból az Iciri-picirit is, gyerekkoromban nekem ez a kettő egy kötetben volt meg.
Ez jelenleg az egyéves könyvtára :) és akkor még a nagymamánál lévő, bár néha hozzánk is rejtélyes úton-módon átszökő könyveket nem is említettem :)

2 megjegyzés:

  1. Regőnek nagyon impozáns könyvtára van!! Csani fél percnél többet még nem ült meg könyv mellett! Remélem ez majd változik! :D

    VálaszTörlés
  2. Biztosan :) Lát Titeket olvasni? Péter szerint nagyon sokat számít, hogy Regő minden este lát engem Marcinak mesélni, utána Marcit elalvás előtt olvasni.

    VálaszTörlés