Üvöltő szelek - 4.

Catherine-nek kislánya született hét hónapra, az anya a szülés után két órával meghalt. A kisbabát is Catherine-nek nevezték el, ő az a későbbi fiatal lány, akivel az első fejezetben találkoztunk. Heathcliff meglehetősen furcsán viselkedik Catherine halála óta, a felesége elmenekült Thrushcross Grange-be.

Üvöltő szelek - 3.

Sokat haladtam a könyvben, már a felénél járok. Életemben nem gondoltam volna, hogy ilyet fogok írni egy könyvről, de jó a felépítése, érdekes. Az elején a bérlő, Lockwood meséli a könyv szerinti jelenben történteket, majd amikor hazamegy bérelt házába, megkéri a már régóta ott szolgáló háziasszonyát, Nellyt, hogy meséljen a családról, akik közé ő most becsöppent. Innentől visszaugrunk az időben szerintem olyan húsz évet, és Nelly meséli a történteket.
Bonyolult történet, három-négy főszereplő körül. Az elején a Szelesdombon - Withering Heights, sejtésem szerint innen a mű címe - élő Earnshaw család a főszereplő, Hindley és Catherine testvérek, és apjuk hozza haza egy útjáról az árva kisfiút, Heathcliffet, akit a család részben befogad, részben elutasít. Főleg az apa fogadja be, és az ő halálával mostoha sorsa lesz. Catherine is szereti, de ő elég szeszélyes, nehezen kiismerhető.
Ez idő tájt Thruschross Grange-ben (amit a regény szerinti jelenben Lockwood bérel) él a Linton család, szintén egy fiú- és egy lánygyermekkel, jóval előkelőbb és gyermekei nevelésére jobban adó család, mint Earnshaw-ék, különösen az apa halála után. Edgar Linton, a fiú, feleségül veszi a tizenhét éves Catherine Earnshaw-t, aki átköltözik hozzá. Ekkor már Hindley is megnősült, született egy fia, Hareton, felesége viszont a szülés után nem sokkal meghalt, ami annyira lesújtja, hogy csak iszik és nem törődik Haretonnal sem.
Heathcliff eközben eltűnik, senki nem tudja, merre jár, de néhány évvel később előkerül, gazdag, beköltözik Szelesdombra, és elkezd átjárni Catherine-hez, kettesben beszélgetnek, ami abban a korban nem épp helyénvaló viselkedés egy férjezett ifjú hölgytől.
Viszont Edgar húga, Isabella beleszeret Heathcliffbe, és megszökik vele, összeházasodnak. A házasság után jön rá, hogy nem is ismeri a férjét, egy Nellynek írt levélben kérdezi, hogy kihez is ment hozzá?

Itt tartok most. A könyv szerinti jelenben, a könyv elején viszont Szelesdombon hárman élnek: Heathcliff, Hareton már felnőtt fiatalemberként, és egy Catherine nevű fiatal hölgy, akit most hirtelen nem is tudnék hová tenni, hogy kinek a kije, de nem azonos a másik Catherine-nel, nála sokkal fiatalabb. Izgatottan várom, hogyan lesz a fent leírt szituációból ez a helyzet.
Valószínűleg kamaszkoromban, amikor először ajánlották ezt a könyvet, nem lett volna türelmem a korabeli angol stílushoz, cirkalmas mondatokhoz és leírásokhoz, de most nagyon élvezem!

Üvöltő szelek - 2.

Nem tudom, látta-e valaki a Büszkeség és balítélet legutóbbi, 2005-ös adaptációját Keira Knightleyval a főszerepben - ebben alakít zseniálisan egy elviselhetetlen lelkészt Tom Hollander, aki egyébként nem egy ismert színész, de nagyon jó szerintem. Nos, az Üvöltő szelek elején Lockwood, aki egyes szám első személyben meséli a történteket, bérlő Heathcliff birtokán, pontosan ez a tenyérbemászó alak. Élőben nagyon nehezen tudnám elviselni az ilyen embereket, de a leírása nagyon jó, valami fanyar humorral és iróniával. Mint például:
Heathcliffről írja:
"Ösztönösen érzem, hogy azért tartózkodó, mert nem szereti a nagyhangú ömlengést, a kölcsönös kedveskedést. Szeretetét és gyűlöletét magába rejti, s tolakodásfélének tekintené, ha szeretnék vagy gyűlölnék. Bár lehet, hogy elhamarkodva ítélem meg, és minden fenntartás nélkül ruházom rá saját jó tulajdonságaimat..."
Vagy:
"Nem győzök csodálkozni, mennyire társasági lény vagyok még én is hozzá képest."

Emily Bronte: Üvöltő szelek

Először is elnézést kérek, amiért nem tudok kétpontos e betűt írni, pedig helyesen azzal kell írni az írónő nevét. Szóljon, aki tudja, hogyan kell!
Az Üvöltő szelekkel kapcsolatban két emlékem van: az egyik, amikor kamaszként anyukámat kérdeztem, hogy mit olvassak, ő ezt ajánlotta, és körülbelül fél oldal után félretettem azzal, hogy én ezt képtelen vagyok elolvasni (miközben Jókait például faltam). Valahogy nem sikerült felkeltenie az érdeklődésemet az első mondatokkal.
A másik, amikor a Jóbarátokban Rachel és Phoebe irodalmi kurzusra jár, ahol ez az első tananyag, Phoebe elolvassa, Rachel nem, amiből különböző bonyodalmak származnak :)
Nekem nem a képen látható példány van meg, hanem egy Világirodalom remekei sorozatbeli kevésbé szép, de annak a képét sem találtam, amit először kezdtem olvasni, úgyhogy ezt a szép verziót tettem be.
Egyelőre még csak az első másfél-két oldalnál tartok egy monumentális leírás közepén, ha lesz érdemben írnivalóm, jövök!

A fehér folt - 4. befejező rész

Már tegnapelőtt este annyira a végére jártam a könyvnek, viszont annyira álmos voltam, hogy nem bírtam ki, elaludtam és reggel olvastam el a végét.
Természetesen minden jó, ha vége jó, Lilian és a férje épen kikerülnek Afrikából, a végére megszeretik egymást, és boldogan élnek, míg meg nem halnak, Dora pedig hozzámegy a magánnyomozóhoz, és a cserére is fény derül.
Gyakorlatilag kihagytam a leírásból a politikai szálat. Érdekes a kettősség a könyvben: a magánnyomozó leveleiben van a humor nagy része, a Rejtőtől jól ismert csattanók, félreértések, keveredések. Lilian és a férje, meg az afrikai ország történetében a romantika, a szerelmi dráma, és a történelmi, politikai vonal a hangsúlyos, ami valószínűleg Rejtő saját hozzáállását tükrözi. Tulajdonképpen jól vegyítve benne van ez a kettősség a többi történetében is, de itt élesen, fejezetenként, formailag és stílusban is szétválasztotta, erősen kihangsúlyozva. Szerintem fajsúlyosabb ez a könyve a többinél, amit eddig olvastam.

A fehér folt - 3.

A legutóbbi bejegyzésből fontos részletek maradtak ki. Szóval, Lilian szökik és férjhez megy, férjével a térképen fehér foltként jelzett afrikai országba utazik. A férj időközben kirakná, de addigra a lány már kezd kötődni hozzá, és mégis vele megy. A Bronson nevű magánnyomozó Lilian barátnője után nyomoz tévedésből, akit Dora Cummingsnak hívnak - ezen könnyen túllép, mondván, a lány álnevet használ, hiszen szökésben van. Lilian apjától egyetlenegy utasítást kapott: mindenáron meg kell akadályoznia, hogy a lány férjhez menjen. Dora viszont mielőbb férjhez akar menni, mert egy örökséghez csak akkor juthat hozzá. Így áll elő az a helyzet, hogy miközben Lilian régesrég, mindenki tudta nélkül és saját akaratán kívül férjhez ment, Dorát ebben folyton megakadályozza a tévedésben élő magánnyomozó. A fejezetek felváltva szólnak egyikről és másikról, a Doráról és a magánnyomozóról szóló részek Bronson Lilian apjának írt, igen vicces levelei formájában.

Közben Lilian férje (Marshall) épp a felesége apjának Afrikában elkövetett disznóságait nyomozza, meg van győződve róla, hogy az ő hibája a saját öccse halála is... szóval bonyolódik a cselekmény, és bár közeledik a vége, nem tudnám megjósolni, hogy mi lesz az. Ez a jó Rejtőben, pedig ez abszolút nem a tőle (számomra) megszokott légiós történet.

Kis kihagyás

Remélem, nagyon hiányoztam mindenkinek, aki olvas :) időnként jólesne, ha írna valaki egy megjegyzést, véleményt, ilyesmi, köszi előre is :)

Tönkrement a számítógépünk, jó pár napig egyáltalán nem volt nethozzáférésem, most egy ideiglenes megoldás működik, jövő héten valamikor valószínűleg lesz végleges, ezért a kihagyás a blogírásban.

Még mindig A fehér foltot olvasom, lassan induló cselekmény után most kezd felpörögni. A fehér folt egy  -egyébként kitalált - ország Afrikában, térképen lévő fehér foltként értendő. A történet több szálon fut, az egyik szálon egy gazdag apa kezd nyomoztatni szökésben lévő leánya után, de a magándetektív kezdettől rossz nyomon jár, hiszen az általa megfigyelt autóval egy a lány barátnője indul világgá... Eközben a leány, Lilian, rossz környékre keveredik, és egy slamasztikából csak úgy tud kibújni, hogy ott helyben férjhez megy egy előző este megismert, összevert, véres csavargóhoz... Lilian persze névházasságnak, ideiglenes megoldásnak tekinti a házasságot, de a férj teljesen komolyan veszi. Mindez Rejtő egyedi humorával :)

Marci közben kiolvasta az Andersen meséskötetet, és Gerald Durrell: Léghajóval a világ körül  című könyvét kezdte olvasni, immár másodszor, ha jól emlékszem, Mikulásra kapta. Tudománnyal fűszerezett kalandok, jó előszoba a későbbi, felnőtteknek írt, bár nagyobb gyerekeknek is szórakoztató Durrell-könyvekhez. Andersenről egyébként kérdeztem, hogy nem zavarta-e, hogy több mese szomorú, nem a megszokott jó végű, de nem zavarta, azt mondta, hogy a történetek így is szépek. Ebből azt szűrtem le, hogy jól gondoltam, hogy Andersen ráér hétéves kor körül - még most sem voltam biztos benne, hogy nem korai-e, de ezek szerint már nem.