Kivételes könyvajánló - Budapest gyerekekkel

Ezt a könyvet tegnap kaptuk Regő keresztelőjére a keresztszüleitől. Nagyon jó! Már olvastam róla ajánlót, de gondoltam, nem járunk mi olyan gyakran Pestre, hogy szükségünk legyen egy ilyenre. Viszont egyrészt egyre több budapesti barátunk van, akiket szívesen meglátogatunk. Másrészt szeretek mindkét gyereknek élményt is ajándékozni szülinapra, névnapra, gyereknapra, persze Regőnek még annyira nem aktuális, de jövőre már akár lehet is. Állatkertben, Csodák Palotájában, Közlekedési Múzeumban már voltunk, szóval amiket a vidéki szülő is ismer és első körben gondol rá, azok nagyjából kipipálva. De álmomban sem gondoltam volna, hogy ezeken kívül még mi minden van Budapesten! Kis ismertetőkkel, honlapcímekkel, telefonszámokkal, korosztály-ajánlóval, tematikus és területi bontásban nemcsak a direkt gyerekekért kitalált helyeket tartalmazza a könyv, hanem a legjobb játszótereket, gyerekbarát éttermeket, cukrászdákat, tanösvényeket, sportolási lehetőségeket, Budapest elég szélesen értelmezett vonzáskörzetében Zsámbéktól a Pilisen keresztül Veresegyházig és Taksonyig, kiemelve, hogy hol milyen a közlekedés babakocsival és kerekesszékkel, megközelíthetőséggel, nyitvatartással... Szóval, mindenkinek ajánlom, akinek gyereke van, csecsemőtől az érettségizőig!

Christian Jacq: Ramszesz - pentalógia

Christian Jacq monumentális ötkötetes Ramszesz-regénysorozata kamaszkorom óta megvan, középiskolában kaptam az elsőt, és szép sorban a többit. Nagy Egyiptom-rajongó voltam akkoriban, és ez a regény úgy ábrázolja az egyiptomi és a zsidó történelem egyik fontos fejezetét, mintha benne élnénk, az ember egy az egyben elhiszi, hogy minden így is történt. Nem ástam ugyan bele magam, de azt tényleg elhiszem, hogy a regényben szereplő történelmi események, kapcsolatok, szereplők nagy része megfelel a valóságnak, hiszen az író egyiptológus is, nem csupán fikciót ír.
A főszereplő a nagy fáraó, II. Ramszesz, aki felvirágoztatta Egyiptomot, és máig hatalmas templomok és szobrok őrzik az emlékét. Az első kötet 14 éves kora körül kezdődik, amikor még úgy tűnik, másodszülöttként a fővárostól távol, írnokként fog élni, és a fáraói hatalom csak távoli, becsvágyó álmaiban szerepelhet... Az első kötet címe: A fény fia.

"Mit érdekel a mások véleménye?" - 4., befejező rész

Szégyenszemre be kell vallanom, a blog során - és egyébként is régóta - ez az első könyv, amit nem olvastam végig. A Challengert taglaló fejezetek között az utolsó Feynman függeléke, amit a bizottság jegyzőkönyvéhez csatoltak, ez bizony már elég műszaki és száraz, nem szórakoztatott, nem tudtam rajta átrágni magam. Az utolsó fejezet pedig egy értekezés a tudományról, Feynman egyik előadása, eddig már el se jutottam. De azért azt gondolom, a könyv legnagyobb részét, lényegét elolvastam és élveztem! De ezeknél a részeknél már csak tettem ide-oda, koszolódott, Péter megunta és eltette. Mindamellett mindenkinek ajánlom az előző fejezetek humora, élvezetes stílusa és az első részek megkapó, megható volta miatt.

"Mit érdekel a mások véleménye?" - 3.

Mostanában ugye folyton meccset néz a világ, én is :) meccs után meg már álmosabb vagyok, és csak egy-egy oldalakat sikerül haladnom a Feynman könyvben, aztán minden érdekessége és humora ellenére bealszom rajta. A Challengert nyomozzák, és pont mondtam Péternek valamelyik este, hogy mennyire szeretem Feynman stílusát. Féltem ettől a szakaszától a könyvnek, szárazabb fizikai, szakmai szöveget vártam, de ezt is bő lére eresztve, történetmeséléssel adja elő, és nemcsak a konkrét problémákról mesél, hanem a bizottság működéséről, amelyben ő eléggé fekete bárány, a kialakuló kapcsolatokról, beszélgetésekről. A fizikai részeket pedig nagyjából közérthetően elemzi, ábrákkal, fotókkal, élvezhetően.

"Mit érdekel a mások véleménye?" - 2.

Sok érdekes és humoros sztori és levél után az is kiderült, hogy Feynman remekül rajzolt, meglepően szép, részletes és kidolgozott grafikák, portrék, ceruzarajzok vannak a könyvben. Megható a levelek közül az a néhány, amelyet nem ő küldött a családjának különféle útjairól, hanem mások írtak róla levelezéseikben. Van egy, már Feyman halála után a feleségének küldött levél is, amiben valaki még gyerekkorából emlékszik rá.
Ezután egy váltással a Challenger kataszrófájáról ír, felkérték az okokat kutató bizottság tagjául, most ennek a résznek az elején vagyok. Ezt is kellemesen, a maga humoros, ironikus stílusában meséli, élvezet olvasni.Mármint a bizottsági munkáról ír így, nem a katasztrófáról... :)

Richard P. Feynman: "Mit érdekel a mások véleménye?"

Erről a könyvről már esett szó, meséltem, hogy Péternek vettem még a blog elején, talán a szülinapjára, ha jól emlékszem. Most én olvasom.
Feynman Nobel-díjas fizikus, az első hasonló könyve a Tréfál, Feynman úr? címet viseli. Részben önéletrajzi, de nem a klasszikus fajtából, hanem sztorimesélős, anekdotázós, sok helyütt humoros, érdekes. Ez a könyv a folytatás, így ebben a formában nem Feynman írta, ő a sztorikat mesélte vagy lejegyezte, és most meg nem mondom, hogy ki összeállította és kiadatta. A második rész komolyabb, mint az első,  Feynman első szerelme, későbbi első felesége és kapcsolatuk történetével kezdődik, aki már súlyos beteg volt, amikor fiatalon feleségül vette. Nagyon tiszteletreméltó, nagyrabecsülendő számomra, hogy a házasság gyakorlatilag kórházi látogatásokból állt, és ez tudható volt a házasságkötés időpontjában, mégis vállalta ezt így két húszas évei elején járó fiatal. És a stílus is nagyon tetszik, Feynman kendőzetlenül leírja, amit érzett, ahogy a tudós gondolkodásával áll a betegséghez, a nem meglepetésként érkező halálhoz.
Ezen a komolyabb szakaszon túl aztán utazások történetei következnek, vicces stílusban megírt családi levelek és hasonlók, most épp a belga királlyal való találkozásánál tartok :)

Szonyecska - 3., befejező rész

Már három napja kiolvastam ám :) Tetszett, jó kis könyvecske volt, ha ez alapján kell választanom, akkor szívesen megvenném az írónő többi regényét is. Igazából egyfajta szerelmi történet, miközben egy nő élettörténete, és a kerete az olvasás, a könyvek, a könyvek szeretete. Ez az, amibe Szonyecska szinte menekül kamaszkorában, a könyv elején, amikor szégyelli első gyerekszerelmét, vagy a teste változásait. Aztán, amikor találkozik a későbbi férjével, úgy érzi, sínre kerül az élete, teszi a dolgát, nagyon boldog, lebeg, sokszor mondogatja magában, hogy nem is érti, hogyan érdemelhette meg ezt az élettől.
Aztán, amikor bánatok érik, az első reakciója, hogy levesz egy könyvet a polcról, és belemerül... így a könyvek keretezik Szonyecska életét. Egyet tudok érteni vele, talán kiderült ebből a blogból is, hogy nagyon szeretek olvasni :)

Szonyecska - 2.

Szonyecska sajnos nem fog sok bejegyzést kapni, de remélem, nem sikkad el érdemtelenül a 6-7 bejegyzést kapott nagyregények között. Ő ugyanis egy elég kis regény, szűk száz oldal, így hamar ki fogom olvasni. Nagyon érdekes a stílusa, a szövegmondás, mintha élőbeszéd lenne, hosszú, sok vesszős, nagyon tagolt mondatok, mintha valaki hadarva mesélné a történetet. Maga a történet nem különleges, Szonyecska könyvekbe temetkező csúnyácska lány, akit a könyvtárban megtalál az a férfi, aki a feleségét látja benne. Lesz egy kislányuk, telnek az évek, őket ide-oda veti a történelem vihara, a második világháború utáni Szovjetunióban vagyunk. Érdekesek a kapcsolatok, a reakciók, Szonya örök boldogságlátása szinte mindenben. Kíváncsi vagyok a végére, be fogok számolni.

Új háttér

A szépséges háttérért köszönet Áginak! http://darabka.blogspot.com

Ljudmila Ulickaja: Szonyecska

Ez a könyv azon kevesek egyike, különösen az utóbbi időben, amit magamnak vettem, egyszerűen csak azért, mert szerettem volna egy új könyvet.
Sokat olvastam az írónőről, több interjút, könyvajánlót, és ezek kíváncsivá tettek. Ljudmila Ulickaja kortárs orosz írónő, a Szonyecska hozta meg neki az első komolyabb sikert, ezért is választottam ezt a művét elsőnek. A klasszikus orosz irodalom, orosz regény folytatójának tartják, Csehovhoz, Turgenyevhez hasonlítják, ez nagyon kíváncsivá tett. Kamaszkoromban és főiskolásként szerettem az orosz regényt, bár inkább Tolsztojt, Dosztojevszkijt, mint Csehovot, modern orosz regényt viszont még egyáltalán nem olvastam. Izgalommal látok neki, be fogok számolni!

Üvöltő szelek - 6., befejező rész

Tegnap este kiolvastam a könyvet. Vártam egy komolyabb fordulatot a végére - végülis volt is, de még annál is komolyabbat vártam, amiben talán egy itteni megjegyzés is félrevezetett, miszerint Lockwoodról a végére kiderül, miért lett olyan tenyérbemászó, amilyen. Azt hittem, kiderül, hogy ő is rokon talán, és csúnyán elbántak vele, de semmi ilyesmi nem történik, az én olvasatomban ő abszolút mellékszereplő.
Lelőjem a történet végét? Na jó :) Heathcliff meghal, holtában boldog lesz Catherine-jével. A fiatal Catherine is megtalálja párját, és ha minden igaz, ők ketten boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Összességében, bár jó és szórakoztató olvasmány, eléggé sötét - a környezet, a jellemek, ez persze nyilván nem véletlen - de nem látom azt a hatalmas irodalmi élményt, amitől olyan nagy jelentőségű ez a regény. Azt vártam, bár lehet, hogy túlzott elvárásaim voltak, hogy egy korabeli angol regény valamennyire társadalmat is ábrázol, de ennek a két családnak az összefonódásai számomra annyira valószerűtlenek, hogy nem tudom elképzelni, hogy jellemzőek legyenek az akkori angol társadalomra, és annyira elszigeteltek is a világ többi részétől. Viszont a jellemrajzok sokfélék és nagyszerűek.
Ajánlom a könyvet azoknak, akik elég életerősek és jó hangulatban vannak ahhoz, hogy ne ártson meg nekik háromszáz oldal borongós hangulat :)

Felejthetetlen mondák és legendák

Marcival most ezt a könyvet olvassuk esténként. Reader's Digest kiadás, nagyon szép, és hatalmas, nagy alakú is és vastag is, gyönyörű képekkel. Magyar mondákat és legendákat tartalmaz, újabban érdekli az ilyesmi, főleg a különféle harcokról, hősökről szólóak. Már meséltem neki én is fejből párat, aztán magától vette le ezt a könyvet a polcról, és átlapozgatta. Minden monda mellett kis keretes részben ott vannak a valüs történelmi tények is (persze ki tudja, lehet, hogy sokszor a monda valósabb) azok azért még nem nagyon érdeklik.
A könyv magyar történelmi mondákkal kezdődik, aztán területi bontásban folytatódik, most a dunántúli mondáknál tartunk, volt a kecskeköröm, Búvár Kund, meg hogy miről kapta a nevét a Vértes. Egy este három monda, jó sokáig el fog tartani :)

Üvöltő szelek - 5.

Mostanában lassabban megy az olvasás, hatkor kelünk, így este az ágyban csak pár oldalra futja, aztán beájulok. De azért apránként haladgatok, már egészen a történet vége felé közelítek. Nelly, a gazdaasszony elmesélte Lockwoodnak a két birtok és a két család történetét a legutóbbi időkig, most az utolsó pár hónapnál tart. Néha a mesélésbe beágyazott mesélések kicsit bonyolulttá tették, ahogy Nelly elmeséli, hogy neki elmesélték, amit valaki másnak meséltek... de azért követhető, érdekes, bár elég sötét hangulatú könyv.
Röviden a lényeg, kiderült, hogy Heathcliffet terhesen hagyta el a felesége, Isabella, és a kis Catherine után körülbelül fél évvel megszületett a fia, akit Lintonnak neveztek el, csak hogy minden egyértelmű és világos legyen - ez ugye Isabella és Catherine vezetékneve. Van tehát egy Catherine Lintonunk, akinek az anyja született Catherine Earnshaw, asszonynevén Linton. Meg egy Heathcliffünk, akinek ez az egy neve van. Meg egy Isabella Linton, asszonynevén Heathcliff, és most az ő fia a Linton Heathcliff nevet kapja. Világos.
Tizenkét évet ugrunk az időben, Isabella meghal, Lintont Thrushcross Grange-be hozzák, de az apja magának követeli, tehát átköltöztetik Szelesdombra. Nagyon gyenge, járni is alig képes fiú. Catherine és Linton a következő négy-öt évben hol gyakrabban, hol ritkábban találkoznak különféle tiltások mellett, majd végül összeházasodnak - nem teljesen önszántukból, hanem Heathcliff terve miatt, aki így akarja megszerezni mindkét birtokot.
Most ott tartok, hogy a házasság létrejött, Catherine apja meghalt, és ő épp most költözik át Szelesdombra az apósához, aki Thrushcross Grange-t bérbe akarja adni. Várok egy fordulatot a végére...