2010. szeptember 30., csütörtök

Peter Kerr: Egy ősz Mallorcán

Ezt a könyvet Pétertől kaptam a születésnapomra egy jó hónapja. Azonnal neki is akartam látni, csak aztán jött Harry Potter... a folytatást ismeritek :)
Nagyon szép borítójú könyv, már csak a kép, a hangulata is megfog. A fülszöveg szerint négy, azóta talán már öt kötete jelent meg, négy egy-egy mallorcai évszakról szól, az ötödik pedig a Búcsú Mallorcától címet viseli. Mindet szeretném beszerezni! Gondolom, az ajándékozás időpontja miatt kaptam stílszerűen az őszit. 
A sorozat egy skót családról szól, akik Mallorcán töltenek azt hiszem, három évet. Nem a tipikus turistaéletmódot választják tengerrel és pálmafákkal: egy kisebb birtokot vásárolnak városon kívül, termő gyümölcsfákkal, kerttel - az állatokat azért nem vállalják :). Így aztán az útleírás sem tipikus, inkább történetmesélés a mallorcai mindennapokról, apróságokról, hogy milyen bonyolult dolog bemenni a szűk sikátorokkal szabdalt városba egy vasáruboltba, hogy mit szól a szomszéd, ha nem tartasz disznót, milyenek az emberek, a szokások arrafelé, és hasonlók.
Ha valaki olvasta Frances Mayes Toszkána-könyveit, azokra nagyon hasonlít stílusban (a kiadó is ugyanaz). A különbség ott van, ahol Toszkána és Mallorca között (szerintem, úgy, hogy egyik helyen sem jártam még): az elbeszélés módja, a mondatformálás, így az olvasás élménye, az átélés, a megértés is egyiknél a toszkán, másiknál a mallorcai spanyol életérzést tükrözi. Hogy azt ne mondjam, fílinget, ami átjön :))))

2010. szeptember 25., szombat

Harry Potter és a Halál ereklyéi

Kiolvastam :-)))))))))))))
Körülbelül egy órája fejeztem be a Harry Potter utolsó kötetét, huhh! Volt jó néhány pillanat, amikor falhoz akartam vágni, és majdnem úgy döntöttem, hogy rossz könyv, meg majdnem hátralapoztam a végére, hogy kiderüljön, igazam van-e ezekben a pillanatokban. De ellenálltam a kísértésnek, és jól tettem! Minden titok kiderült, és szerintem minden az olvasók legnagyobb megelégedésére végződött, különösen tetszik az epilógus.
Akit még ennél tovább is érdekel a történet, érdemes elolvasnia ezt a szócikket, bár gondolom, a rajongók nem tőlem fognak először értesülni róla :).
Nna, ezek után még alszom rá egyet, álmodom a történettel egy-két napig, majd olvasok valami kellemeset és könnyedet :)

Harry Potter és a Félvér Herceg

A Félvér Herceg volt a második olyan könyv a Harry Potter részek közül, aminél reszketve vártam, hogy jajmilesz... Ha jól emlékszem, az Azkabani fogoly volt az első ilyen - hosszan, hosszan nem történik semmi igazán rémes, de az ember tudja, hogy fog ez még komolyra fordulni, és az Azkabani fogolynál, lévén harmadik rész, ez még nem annyira borzongató, de a Félvér Hercegnél bizony majdnem lerágtam a körmömet. Ő, Akinek Nem Mondjuk Ki A Nevét, ereje teljében van, Harry sokat szenved, kevésbé foglalkozik az iskolával, mint bármi mással - de közben védelem alatt áll, civakodásoknak és szerelmeknek tanúja vagy résztvevője, van egy normális kamaszfiú-élete is... és ahogy fogynak a lapok, az olvasó egyszerűen tudja, hogy valami történni fog. És történik is... a Félvér Herceg talán a legsötétebb történet mind között, sokat tudunk meg a gonoszról, és el nem tudom képzelni, mit csináltak azok, akik új korukban olvasták a könyveket, hogy aludtak az utolsó kötet megjelenéséig?? Nekem muszáj volt azonnal folytatnom.
Sok tekintetben nagyon tetszik, ahogy Rowling ír. Remekül vezeti végig Harryt és társait, mint szereplőket a kamaszkoron, szavaikkal, viselkedésükkel, kapcsolataik alakulásával egyértelműen mutatja, hogyan változik az ember tizenegy éves korától tizenhét éves koráig, anélkül, hogy az olvasó szájába rágná ezt. Nagyon jól csinálja. Számomra zseniális a képalkotása, én, aki nem láttam a filmeket, tökéletesen magam előtt láttam az egyes jeleneteket, alakokat, arcokat, mozdulatokat. Persze lehet, hogy most már, ha megnézem a filmeket, zavarni fog a fejemben élő kép, de fenntartom, hogy olvasni jobb előbb.

2010. szeptember 21., kedd

Harry Potter és a Főnix rendje

Talán a legnyomasztóbb rész mind közül, legalábbis mostanáig. Az elején, meg még jó sokáig nagyon zavart, ahogy Harryvel bánnak, Umbridge professzorfőinspektorvarangyosbéka feltűnése és modora, a veszekedések a diákok között és Harry szerencsétlenkedése az udvarlásban. Utóbbi persze teljesen megértem, és át tudom érezni, szerintem 14 évesen mind ilyenek vagyunk, aki nem, az füllent vagy nagyon nagymenő volt :) Meg a fejfájások, nehézségek...
De amikor végre lehetősége lesz Harrynak tenni valamit, igaz, hogy részben baklövést, de akkor is, nincs tétlenségre kényszerítve, beindul a cselekmény, és olyan izgalmas, hogy utolsó előtti este éjjel kettőig olvastam :)

2010. szeptember 14., kedd

2 in 1: Harry Potter és az azkabani fogoly, illetve Harry Potter és a tűz serlege

Nem tudok már külön bejegyzéseket írni a kötetekről :) Ugyanis nincs időm internetezni, mert minden szabad percemben olvasok. A harmadik és a negyedik részt már nem tartom Marcinak valónak, a negyedik vége felé különösen sötétedik a történet. A harmadikban még csak szimplán félelmetes lények és ármánykodások vannak, amik még nem annyira nehezen emészthetőek, de a negyedikben már igazi gonoszság is megjelenik. Meg a lányok :) illetve a fiúk is, kinek mi :) Nyilván olyan korosztálynak szólnak az egyes kötetek, amilyen korúak a szereplők abban a könyvben, így A tűz serlegét olvasó tizennégy évesek abszolút át tudják élni Harry, Ron és Hermione helyzetét. A felnőttek meg visszarepülnek boldog kamaszkorukba :)

2010. szeptember 10., péntek

Harry Potter és a titkok kamrája - 2., befejező rész

Kész. Feladom. Megevett, felfalt, elcsábított, elvarázsolt, magáévá tett. Nem agyalok többet azon, hogy miért pont Harry Potter és miért nem a többiek (persze a többiek is) hanem egyszerűen élvezem az olvasást. Harry Potter jó, izgalmas, élvezetes, és nekem nem kell hideg fejjel kielemeznem, hogy hogy működik. Működik, és kész. Két este alatt kiolvastam a második kötetet. Igazam van a múltkori mozi-olvasás ellentéttel kapcsolatban, olvasva tényleg kevésbé félelmetes, de azért nem volt izgalmaktól mentes átkelnem a sötét lakáson a könyv befejezése után. Jön a harmadik! Sötétedik a történet, izgulok!
Ja, Péter is két éjszaka alatt kiolvasta a hetedik kötetet (az első hatot már korábban) és közben fejezetenként olvasom Marcinak az elsőt. Családilag rácsavarodtunk, nincs mese. Illetve dehogy nincs, éppen hogy mese van!

2010. szeptember 8., szerda

J. K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája

Az első kötet befejezése után szinte levegővétel nélkül belefogtam a másodikba, egyrészt mert kölcsönkönyv, mielőbb vissza szeretném szolgáltatni Eminek, másrészt azért elég letehetetlen :) Ez mindenképp mellette szól. Kicsit zavaró számomra így, gyors egymásutánban olvasva, hogy az író folyton megismétli az előző rész egyes alapköveit, a házak nevét, a fő történéseket, de annak fényében, amilyen időkülönbséggel a kötetek megjelentek, ez végülis érthető.
Arra emlékszem, hogy filmen a második részt már kifejezetten félelmetesnek éltem meg, és emiatt döntöttem úgy, hogy nem nézem meg a többit, amíg nem olvasom el. Könyvben olvasva ugyanis az ember agya annyit képzel maga elé képként, olyan szinten éli át, amennyit a félelemérzete megenged, míg filmen óhatatlanul készen kapjuk a képet, plusz megfelelő technikai eszközökkel gondoskodnak is a borzongásról, ha esetleg magadtól nem ijednél meg eléggé. Ez ellene szól, de remélem, a fenti logika alapján a könyvtől nem fogok rettegve menekülni, és pláne nem riadok majd vissza a többi résztől :)
Egyelőre az elején tartok, Harry és barátai másodévesként érkeztek Roxfortba igen érdekes módon, és most kezdődnek a tanév izgalmai. Mandragóraültetés már kipipálva. :)

Harry Potter és a bölcsek köve - 2., befejező rész

Szegény Harry nem sok bejegyzést kapott tőlem :) ez köszönhető egyrészt annak, hogy sokkal hamarabb és könnyebben kiolvastam, mint pl. az Őrség panaszát, persze rövidebb is, de nyilván olvasmányosabb és szórakoztatóbb. Másrészt a kisfiamnak, aki töltött mostanában néhány éjszakai órát apa vállán, miközben én vártam, hogy szükség lesz-e rám, és nem aludtam, hanem olvastam. Meg kell mondjam, az első rész végén helyenként már eléggé féltem és mozgalmasakat álmodtam az esti olvasás után, de ezzel együtt Marcinak valónak ítéltem a könyvet, el is kezdtük olvasni, mert A kaput befejeztük, és én elkezdtem a második részt.
Az előző Harry Potteres posztban feltett kérdéseimre nem kaptam a könyvtől teljesen kielégítő válaszokat. Szofinak a megjegyzésében abszolút igaza van: csodálatos, kreatív, fantáziadús világot teremt Rowling, és nyilván sokkal érdekesebb a mai gyerekek számára, mint a Kincskereső kisködmön vagy A Pál utcai fiúk - félreértés ne essék, számomra mindkét említett mű hatalmas értéket képvisel, nagyon szeretem és szeretném a gyerekeimmel is megismertetni őket. De még nekünk is érdekesebb lett volna Harry Potter, ha húsz évvel ezelőtt jelenik meg. Ami kérdés maradt bennem: miért épp ez a könyv lett a nagy "gyerekeket az olvasáshoz visszacsábító"? Főleg a magyar gyerekek esetében, miért nem mondjuk a Gergő-sorozat, vagy Andris túl a Maszat-hegyen, a külföldiek közül A hobbit vagy A gyűrűk ura nagyobbaknak, Tolkien meséi kisebbeknek? Vagy itthon ezek később jelentek meg, mindenki Rowling varázslóköpenyéből bújt ki? Vagy mindenképpen kell egy film a sikerhez? Szubjektív véleményem szerint egyébként az összes modern fantasy-mese és írója Tolkien köpönyegéből bújt ki, nem Rowlingéból, hanem ő is onnan :)
Mindenesetre a könyv tetszett, befaltam, hajrá második rész!

2010. szeptember 4., szombat

Barcza Katalin: A kapu

Ezt a könyvet Marci kapta a találkozónkon Pati barátnőmtől. Hát igen, könyvekkel megrakodva tértünk haza a taliról :) Amint kiolvastuk A hétfejű tündért, ez lett az esti mese. Marci már a hazaúton beleolvasott az első oldalakba, de nem találta érdekesnek. Érdekes módon együtt olvasva már érdekes :)
A főszereplő egy tíz-tizenkét éves kisfiú, Gábor, akinek édesanyja kórházba kerül, édesapja pedig a nyári szünetre vidéki rokonokhoz küldi őt. Gábor nem szívesen megy, és eleinte igaza is van - az unokatestvérek és a velük együtt játszó helybeli gyerekek nem veszik be a bandába, kívülálló, legfeljebb arra használják, hogy ide-oda elszalajtják, és hiába kedves és alkalmazkodó. Szóba kerül egy különös lány is, Virág, aki bár egyáltalán nem barátságos Gáborral, mégis furcsamód vonzza őt.
Aztán találkozik egy különös öreganyóval, aki hozzáillő különös dolgokat mond neki - hogy legyen önmaga, először önmagával barátkozzon meg, és lépjen át egy kapun. A felnőtt olvasó számára érthetőbb, hogy ez egy képletes kapu, de Gábor persze egy ténylegesre gondol, amiről még álmodik is. És egyszer a valóságban is megtalálja az álmában látott kaput, átlép rajta, és innentől minden sikerül neki, ami eddig nem! Fára mászik, célbadob, boldog és lelkes. Aztán próbálja a többieknek is megmutatni a tudományait... ez már a ma esti felolvasás témája lesz.
Egyelőre kicsit elvontnak érzem a könyvet gyerekek számára, vagy talán túl direktnek? Szerintem az önismeretről, önazonosságról nem pont így kell gyerekeknek beszélni, cselekményen keresztül jobban megértik, átérzik, miről is van szó. De nem akarok elhamarkodott véleményt mondani. A történet jó, érdekes, Marcit leköti azzal együtt, hogy kissé vontatott, lassú folyású, és számára, számunkra szokatlan, hogy egyes szám első személyben íródott. Félre is vezettem saját magamat, amíg nem hangzott el a Gábor név, azt hittem, egy lányról szól, hiszen én olvasom :)
A könyv az Édes anyanyelvünk pályázat első helyezettje, ez látszik is a nyelvezetén, szép, gazdag, hibáktól mentes, jó ilyet olvasni.

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

Kicsit zavarban vagyok... Ezt a könyvet mindenki ismeri, mindenki olvasta, mindenki látta az összes filmet, mindenki rajongó, mit is keresek én most itt? Miért is akarok róla blogbejegyzést írni?
Hacsak azért nem, mert most ezt olvasom, és ez egy olvasónapló lenne, vagy mi a szösz :) Korábban említettem, hogy Emi barátnőmtől kölcsönkaptam egy csomó könyvet - ez a csomó könyv a teljes Harry Potter sorozat volt. Régen el akartam már olvasni, de nem mertem megvenni, kicsit tartottam tőle, mert mi van, ha utálom. Egy másik barátnőm mondta, hogy neki hat rész megvan, ha megszerzem az elsőt, kölcsönadja a többit, de nem találtam az elsőt sem. Míg végül Eminél megvolt az összes, és olyan aranyos volt, hogy kölcsön is adta.
Kíváncsi voltam, mitől az évszázad csodája ez a könyv? Mit tud, amivel minden hírforrás szerint visszacsábította a gyerekeket az olvasáshoz? Miért pont ő? Miért nem Benedek Elek, Winnetou, a pöttyös vagy a csíkos könyvek? Esetleg Mary Poppins vagy Pán Péter? Filmen láttam az első két részt, a többitől már féltem, nekem már a második is elég ijesztő volt. És különben is, szégyen-gyalázat valamit előbb filmen nézni, és csak aztán olvasni, amikor a gyerekeimet is pont az ellenkezőjére nevelem :) Szóval ezért sem akartam a filmeket tovább nézni, amíg nem olvastam a könyveket. Most végre elkezdtem az első kötetet, és eddig tetszik. A legeleje nagyon emlékeztet A csudálatos Maryre, egyes részek, mondattöredékek, képek A gyűrűk urára vagy a Csillagok háborújára, de ez nem baj, valahonnan ihletet kellett merítenie a modern fantasy írójának, neki is teremtenie kellett egy világot. Zseniális a fordítás, lehetséges, hogy itt is igaz lesz, ami Milnére és Karinthyra, hogy a magyar verzió jobb, mint az eredeti. Folytatása következik!

Az Őrség panasza - 4., befejező rész

Kiolvastam a könyvet, a végét már csak a becsület kedvéért, nagyon nem fűlt már hozzá a fogam. Haragszom erre a könyvre, és haragszom Moldovára. Ezelőtt nem olvastam tőle semmit, lehet, hogy nem ezt kellett volna először, vagy a többi könyve is ilyen? Nagyon pesszimista és nagyon propagandaszagú, mégpedig negatív propaganda. Mintha direkt el akarná riasztani az embereket az Őrségtől. Abszolút hű a címéhez, csak nem biztos, hogy ez az Őrség panasza, vagy csak egyes embereké, akiket Moldova kiválasztott, és megfeleltek? Vagy ő szerkesztett megfelelő válaszokat? 
Mazsolázgatok a fejezetcímek közül: Mulandó Kerkáskápolna, Szegény Kercaszomor, Pusztuló Nagymétnek, Göröncsérek alkonya - Belső-Őrség - van persze ilyen cím is, hogy Nemes Nagyrákos, vagy Ősi Szalafő, de a tartalomjegyzék hangulata felettébb gyászos. Jelenleg, ahogy röviden utánanéztem, Nagymétnek valóban Magyarszombatfához tartozik, de a többi falu létező, élő települése az Őrségnek, amely több látogatót vonz, mint valaha, egyik fesztivál a másikat éri, és amennyire én tudom, az emberek szeretik, vásárolják a házakat, kiköltöznek, falusi turizmusba kezdenek. Biztos nagyon rossz volt 1970-ben, de a könyv körülbelül azt sugallja, hogy napjainkra a falvak, az emberek és egy az egyben az egész Őrség a földdel lesz egyenlő, talán még sóval is beszórják a helyét. A jót, az értékeket nem veszi észre Moldova. Bemegy a veleméri Árpád-kori templomba, ahol Péterrel hosszan csodáltuk az ezeréves építészetet és a nap járásának megfelelő kialakítást, és erről egy szót sem ejt, csak Aquila János freskóinak stílusát tudja leszólni - nem haladt eléggé a korral. 
Nagyjából párhuzamosan a könyvvel megnéztem az És még egymillió lépés... filmsorozat idevágó részét. Igaz, az 16 évvel később játszódik, de érdekes módon, bár Rockenbauer Pál is észreveszi a pusztuló házakat és a csökkenő népességű falvakat, ő inkább a kétszáz éves, skanzenszerűen működő parasztházban forgat, és szépen rendben tartott parasztportákra tér be. Lehet így is...
A másik, ami gyakran ismétlődik a könyvben, és nem tetszik, az, hogy Moldova felkutat - vagy régebbi leírásokból elővesz, interjúalanyoktól meghallgat - régi hagyományokat, parasztszokásokat, majd a következő bekezdésben közli, hogy az illető forrás vagy alany rosszul tudja, az nem is úgy volt. Nyilván ő a féléves Őrségben tartózkodásával jobban tudja...
Mindazonáltal a könyv olvasmányos annak, aki szereti a dokumentarista műfajt, az interjúfüzéreket. És remélem, arra is jó, hogy aki elolvassa, ellátogat az Őrségbe megnézni, hogy bizony nem úgy van az :)

Új háttér

A kék és narancssárga, csillagos hátteret köszönöm szépen Áginak! Most ilyen hangulatom volt :)