2011. április 28., csütörtök

Varga Domokos: Kutyafülűek

Ezt a könyvet nagyon szeretem :) Szintén valamikor kamaszkoromban kaptam az első példányt belőle, amit szó szerint ronggyá olvastam, már hiányzik az első fedőlapja is, úgyhogy beszereztem egy ép példányt antikváriumból egy-két éve. Varga Domokos írónak összesen ha jól tudom, hét gyereke született, a könyv írása idején még "csak" hat. Mégpedig először zsinórban négy fiú, aztán két lány, mindez valahol Buda szélén, a gyermekvasút (akkor még úttörő) vonala táján egy lakásban, az 50-es, 60-as évek táján, fordulóján. A kötet tulajdonképpen egy novellafüzér, egy apa nosztalgiázásai, morfondírozásai, sztorizgatásai hol filozófiába hajlóan, hol humorosan, a sokgyerekes szülőség örömeiről, gondjairól, kisebb-nagyobb csínytevésekről, balesetekről, elveszésekről, testvérkapcsolatról. Picike könyv, bő 200 oldal, de nagyon kis alakú lapokon, talán egy nap alatt felfaltam, persze már szinte kívülről tudom, és nagyon szeretem egyes mondatait. Persze nevelésben némileg eltér a mai normáktól, de ahhoz képest, hogy 50-60 évvel ezelőtt voltak gyerekek ezek a gyerekek, nem olyan vészesen. És nyilván egészen más a mai egy-két gyereket nevelni, mint akkor hatot. Én sokat merítettem belőle, ajánlom minden szülőnek.

3 megjegyzés:

  1. Kíváncsivá tettél! Fel is írtam a címét, hátha megvan a könyvtárban, bár a novellákat nem szeretem, túl rövidek nekem, szeretek belemerülni a történetbe.

    VálaszTörlés
  2. Ezt én is olvastam nagyon jó! Young-tól a Viskót olvastad? Mindenképp kötelező csak sok zsepi kell hozzá! :))

    VálaszTörlés
  3. Nem, azt még nem, de akkor fogom, köszi az ajánlást!

    VálaszTörlés