2010. július 28., szerda

Művészetek Völgye 2010

Ez a két kedves figura egy Kapolcsra, a Művészetek Völgyébe kitelepült budapesti antikváriumba invitál (hátuk mögött A világ hangszerei kiállítás táblája látható). Tegnap kirándultunk Péterrel és Regővel, a Művészetek Völgyében jártunk, ahova igyekszünk hagyományosan minden évben eljutni. Utólag mosolyogtam magunkon: a gyönyörű kerámiák, faragványok, kézműves szappanok, ékszerek, textilek közül mi mit hoztunk magunknak, na mit? Természetesen könyvet :) Íme a lista és a kapcsolódó történetek:
Robert M. Bowen: Vijjogó sasok között című könyve egy második világháborús katonai beszámoló. Bowen maga is a 101. légideszant-hadosztályban harcolt, a könyv alcíme: A 101. légideszant-hadosztállyal Normandiától Bastogne-ig. Pétert nagyon érdekli a korszak, több, a témához kapcsolódó könyve is van, van, amelyiket én is olvastam. Ezt a példányt a 400 forintos könyvek között találtam, igazán megérte. Már az apukájánál van kölcsönben, lecsapott rá. :)
A másik, amit ugyanitt találtam, csak a 100 forintos kupacban: Bengt Danielsson Tutajról tutajra című könyve. Danielsson együtt hajózott a Kon-Tikin Thor Heyerdahllal, antropológus volt, ez a könyve Eric Bisschop Tahitiből Chilébe tartó expedíciójának története. A példány 1967-es, ahhoz képest nagyon jó állapotban van, és az az érdekessége, hogy ajánlás van benne: Emlék Zsuzsitól Attilának szeretettel. Szeretem az ajánlásokat a könyvekben, olyan személyes dolog, és mindig elgondolkoztat, ki lehetett Zsuzsi és Attila, mennyi idősek lehettek, mi lehet velük most, milyen kapcsolat fűzte össze őket... A könyv a borító alapján is fiataloknak szól, ifjúsági regénynek tűnik, amit alátámaszt, hogy a Móra kiadó adta ki, de idősebbeknek is abszolút élvezetes olvasmány lehet, már akit érdekelnek a tutajos, vitorlás tengeri expedíciók. Minket igen!
A következő szerzemény Dancsó Béla Holdséta - a holdraszállás története című hatalmas munkája. Vaskos kötet, 592 oldal, amelyen a szerző rendkívüli alapossággal ír az űrkutatásnak, a tudományos fejlődésnek erről az izgalmas korszakáról élvezetes, olvasmányos stílusban, "kis színesekkel" és képekkel tarkítva. Ez volt az egyetlen könyv a beszerzettek közül, amely fejtörést okozott, hogy megvegyük-e, mert nem antikváriumi könyvek között szerepelt, új példány, de nagyon megérte, mert féláron volt kapható, akcióban a különleges helyszínre való tekintettel. Már ez is Péter apukájánál van :)
Az utolsó megvásárolt könyvet ismét csak a százforintos kupacban találtam, ez az a tipikus eset, olvasó barátaim biztosan ismerik, amikor egy könyv egyszerűen rád kiabál, hogy vedd meg, veled akar menni! Valahonnan ismerős volt az író is, a cím is, de még ma sem tudom, hogy honnan, rémlik, hogy ajánlót olvastam róla, de hogy hol, kinél, és jót-e vagy rosszat...? De ha egy könyv így rád vetődik, akkor nincs kérdés, nincs mese. A szóbanforgó mű Jorge Amado két írását tartalmazza: Holt tenger és Az éjszaka pásztorai. Ezt magamnak találtam, magamnak vettem, ami azt is jelenti, hogy a közeljövőben - még három és fél kötet Ramszesz után, hacsak valami mást meg nem kívánok utánuk - részletesebben is mesélek róla a blogon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése