Tegnap a délutáni kávém mellé kiolvastam a könyvet. Már pár napja arra jöttem rá, hogy valószínűleg nem én csapongok és a véleményem változik folyamatosan Liz Gilbertről, hanem ő változott meg ezalatt az egy év alatt, ami nem is meglepő, hiszen nagyon különböző élmények érték, valójában ezért is utazott el. Olaszországban bizonyos mértékig tényleg a tipikus amerikai hülye turista, Indiában viszont tiszteletreméltó, nagyon elmélyült és kitartó ember - ami talán nem is sikerült volna neki, ha előtte nem töltődik fel pihenéssel és élvezetekkel Olaszországban. Aztán megérkezik Balira egyensúlyt keresni, és ahogy megszokja kicsit a helyet, szinte már nem is kell keresnie, az egyensúly benne van. Meditál, mint Indiában, de már újra megtalálja az élet élvezetét is, mint Olaszországban, és elkezd kicsit gyakorlati dolgokkal is foglalkozni, mint Amerikában. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot: végül a szerelem is rátalál.
A könyvet letéve, visszagondolva úgy érzem, irodalmilag nem egy magasan szárnyaló mű, inkább egy egyszerű napló, amit olvasva az az érzésünk, ilyet én is tudnék írni. Nem is a stílus a lényege, hanem az az egyszerű, nyílt őszinteség és segítség, amivel Gilbert megajándékoz bennünket. Jó volt olvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése