Rejtő Jenő: A fehér folt

Nekem ez a szép példány van meg, Pétertől kaptam egy kedves bejegyzéssel, úgyhogy ide is ezt teszem.
Elöljáróban szeretném elmondani, hogy én azt hittem, hogy nem szeretem Rejtőt, nem is olvastam pár évvel ezelőttig. Ennek a hitemnek az képezte az alapját, hogy kamaszkoromban, amikor még nem olvastam Rejtőt, a szüleim elvittek a Három testőr Afrikában c. magyar filmre. Nem tudom, ki látta, és elnézést attól, aki szerette, de nekem akkor szörnyű volt, nem is értettem, hogy hogy lehet annak az írónak a könyveit szeretni, akinek a műve alapján ez a film is készült. Aztán jó tizenegynéhány évvel később Péter kölcsönadta az első Rejtőt, és könnyesre röhögtem magam :)
A fehér folt nem egy klasszikus, ha jól tudom, nem a híres Fülig Jimmy és a többiek a szereplői, de még csak az első pár oldalnál tartok, majd folyamatosan beszámolok. :)

A többiekről: Péter kiolvasta a Feynman-könyvet, most Herman Wouk: Dicsőség című könyvét olvassa ezredszer, kb. már kívülről tudja. Jó alap az Exodus megkezdéséhez :) Marcival még mindig Gergőt olvassuk, és fogjuk is még egy ideig, vaskos könyv, és nem is könnyű a szövege, ő pedig még mindig Andersent olvas utána, ha nagyon ki nem fárad a lefekvés előtti kerti játékban :)

Akiért a harang szól - 6., befejező rész

Végére értem hát életem első Hemingway-könyvének. Nem volt az az egetrengető hú de jó könyv - élmény, de tetszett, élvezetes volt olvasni, izgalmas volt és lekötött, és sok gondolat és hangulat megfogott. A történetmesélés a végére felpörög, nehezen letehetővé válik a könyv, már nagyon kíváncsi voltam, mi lesz a cselekménnyel, a partizánakció céljával, a hídrobbantással. Ez talán az utolsó húsz oldalra került a 450 oldalas könyvből, a többiben a cselekmény a felkészülés, de sokkal több jut a gondolatoknak, emberekben lejátszódó folyamatoknak, írhatnék olyan irodalomkönyv-ízű fordulatokat, hogy "a szereplő érzésein, gondolatain keresztül mutatja be az adott korszak hangulatát" - de ettől már középiskolában is rosszul voltam.
Nagyon tetszik a vége-megoldás - úgy hagyja abba a könyvet, hogy az ember keresi a következő mondatot, és maga is tudna mondani még három odaillőt. Pár mondattal előbb már sugallja a véget, de amikor tényleg vége a könyvnek, akkor olyan, mintha a történetnek viszont nem lenne vége, és ezzel egy kis reményt hagy az egyébként reménytelennek tűnő helyzetben - talán nem is úgy történt, ahogy az előző oldalakból logikusan következik?
Nagyon titokzatos vagyok, de nem akarom leírni a konkrét dolgokat, hátha valaki el akarja olvasni :)

Akiért a harang szól - 5.

Pár napja gondolkozom azon, miről is szól ez a könyv, illetve miért is íródott. Világos, a téma a spanyol polgárháború szörnyűségei néhány nap történésein és a szereplők korábbi élményein keresztül elmesélve. De messze nem csak a konkrét történéseket meséli el. Komoly kihívás írni róla, inkább érzelmeket és hangulatokat ébreszt, mint megfogható, megfogalmazható és leírható gondolatokat, és azért én mégse vagyok egy Hemingway, hogy ezeket vissza is tudjam adni írásban. Számomra sokkal inkább szól jellemekről, hangulatokról, vágyakról. Hogy mire vágyik egy ember a békés világból, a világ háborún kívüli részéből akkor, amikor a hóban alszik a szabad ég alatt, és másnap egy hidat készül felrobbantani, és nem tudhatja, holnapután él-e még. Egyáltalán, hogy hogyan kerül egy montanai spanyolnyelv-tanár egy olyan háborúba, amihez az eredeti életmódja alapján a nyelvtudásán kívül semmi köze sincs. Nem pusztán magukról az eseményekről szól, hanem arról, hogy Robert Jordan hogyan éli meg ezeket, és ezen túl valószínűleg az is benne van, hogy Hemingway hogy élt, vagy élt volna meg hasonlókat.
Most utánaolvastam egy kicsit, Hemingway maga is harcolt mindkét világháborúban, és a másodikban egy francia partizáncsapat vezetője is volt, tehát nem is kevés saját élménye is lehet. Robert Jordan részben lehet saját maga egy része, de annál jóval kreatívabb a könyv és nagyobb író Hemingway, hogy tisztán önéletrajzi ihletésű legyen.

Akiért a harang szól - 4.

Tegnap értem egy olyan részhez, amin nagyon nehezen rágtam át magam, de becsülettel átrágtam azért. Ha film lett volna, eltakarom a szemem, az biztos. Nem a nagyon mély tartalom miatt volt nehezen olvasható... Pilar mesélte el hosszasan, hogy a férje és a gerillacsapata korábban, még a forradalom idején hogyan végezte ki egy kisvárosban a fasisztákat. Nem is írom le, durva történet, de túlvagyok rajta.

Palomino - 2.

Na, azért ez tényleg egy fordulatos könyv, persze könnyed és gyorsan kiolvasható, de a kategóriájában tényleg jó. A könyv második felében meghal Caroline, a farm gazdája, és mivel senkije sincs, Samanthára hagyja a farmot. Ő leutazik a barátaival megnézni, az a terve, hogy eladja, de az ott töltött napok alatt eldönti, hogy rehabilitációs lovasfarmot csinál belőle sérült gyerekek számára, feladja az állását, és belevág a munkába. Remekül érzi magát, megtalálja az életcélját, a hivatását, és a számára meg nem adatott saját gyerek helyett most 50-60 "gyereke" van. Új embereket is vesz fel a farmra, az egyik legjobb embere egy Jeff nevű fiatal munkás.
Egy újabb fordulattal érkezik a farmra Timmie, aki az eddigi gyerekekhez képest teljesen külön eset: a bíróság küldte a farmra, amíg az őt bántalmazó, drogos prostituált anyja börtönben van. A kisfiú kivirul, új élete lesz, boldog, persze ő is tolószékben ül, mint a legtöbb gyerek a farmon. Nagyon megszeretik egymást Samanthával, aki megpróbálja örökbe fogadni, de a bírósági tárgyaláson a javulást mutató anyának ítélik a kisfiút. Sam teljesen összezuhan, ez a harmadik nagy veszteség az életében a két férfi után. De alig telik el két hét, Timmie anyja meghal, és a bíróság megváltoztatja az ítéletet, a kisfiú a farmra költözik, mint Sam törvényes fia. Közben azonban baleset történik, szilveszter éjszakáján Jeff balesetben meghal. Amikor a holmija között kutatnak, hogy kit tudnának értesíteni, kiderül, hogy Tate az apja... Samantha levelet ír a férfinak, immár megtudja, hol él, és néhány hét múlva Tate megjelenik a farmon. Sam titkolja az állapotát, de a férfinak összeáll a kép, rájön, és elmondja, hogy mindent megbánt, és már nem akarja elhagyni... és innentől boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Nyuszimese

Ez egy kicsit kilógó bejegyzés, de úgy örülök, meg kell osztanom :) írtam egy mesét :) Lina barátnőmnek szülinapi ajándékul, főleg róla és a kislányairól, de beleírtam Regőt, Marcit és a másik barátnőm, Tündi kislányát is - ő illusztrálta és fűzte össze a mesét, mármint Tündi. Ajánlani nem tudom olvasásra, mert teljesen egyedi, de itt megnézhető használat közben:
http://vidorka.blogspot.com/2010/04/vegyesen.html

u.i. Marcival befejeztük Mary Poppinst, és Gergőt mesélem neki, ő pedig utána Andersent olvas elalváshoz.

Danielle Steel: Palomino

Ez itt az újabb fürdőkádban olvasós könyvem :) viccet és iróniát félretéve, egyébként szerintem az egyik legjobban sikerült Steel-könyv, és azt hiszem, az egyik első Magyarországon kiadott könyve, legalábbis kamaszkoromban talán a második volt, amit olvastam. A sablonok nagyjából itt is igazak, a történet: Samantha sikeres reklámszakember, élete nagy tragédiája, hogy nem lehet gyermeke. Férje tévésztár, nagymenők, gazdagok és szépek. Egyszer azonban robban a bomba, a férfi bejelenti, hogy elválik, mert viszonya van a műsorvezető-társával, aki ráadásul gyereket vár tőle. Samantha összeroppan, és rövid idő múlva a főnöke több hónapos "alkotói szabadságra" küldi, amit öreg barátnője, Caroline farmján tölt. Kemény munka vár rá, hajnali kelés, lovaglás és rendes férfimunka a cowboyokkal, ami valóban jót tesz neki, kezd gyógyulni a lelke. Karácsonykor aztán összejön Tate-tel, aki helyettes intéző a farmon, és az igazi férfi archetípusa. Kapcsolatukat titkolják, mert az mégse járja a férfi szerint, hogy a szegény cowboy és a New York-ból érkezett hölgy viszonya nyílt legyen... Később ebből konfliktusuk is lesz, ami miatt a férfi összekapja magát, és elköltözik. Samantha hónapokig keresi, farmokat hív fel és látogat, de Tate-nek nyoma veszett, nyilván nem akarja, hogy megtalálják. Sam visszamegy New York-ba, újra elfoglalja az állását, majd egy reklámforgatás alkalmával olyan telivér paripával találkozik, hogy nem tudja megállni, hogy meglovagolja. A végkifejlet szinte törványszerű: lezuhan a lóról, gerincét töri, deréktől lefelé megbénul, tolószékbe kényszerül. Több hónapos kórházi ápolás után testileg-lelkileg megerősödve tér vissza a munkájához, amit a tolószékből is folytatni tud, el tudja látni magát, alkalmas lakásba költözik a barátaihoz közel, és kapcsolatot tart fenn Alexszel, egy szintén tolószékes hatéves kisfiúval, akit a kórházban ismert meg. Itt tartok most.

Akiért a harang szól - 3.

Továbbra is él, hogy nem tudok erről a könyvről, a cselekményéről úgy beszámolni, mint a Sellőéről. A teljes könyv három napot ölel fel, de érdekes módon nem unalmas 450 oldalon sem, legalábbis eddig nem tűnik annak. Rövid, nem elnyújtott leírások, jellemrajzok, sok-sok párbeszéd, a szereplők beszélgetései, visszaemlékezései alkotják eddig a könyvet, utóbbiak időnként igen durvák, mint ahogy az háborús viszonyok között reális is. Sokszor találkozom olyan gondolatokkal, hangulatokkal, amelyeknél rögtön arra gondolok, ezt most kéne beleírni a blogba :) de mivel általában lefekvés előtt olvasok, ez eléggé nehezemre esik :) Most ideültem a gép elé a könyvvel, és megpróbálom visszakeresni ezeket.
Robert Jordan elmélkedik magában korábbi társairól, bajtársairól:
"Ha jól emlékszik, a legkülönbek általában derűsek voltak, mint ahogy valójában a derű a legjobb jel. A derű az élők halhatatlansága. Aforizmának elég jó. A jókedvűek értek a legtöbbet."
Nagyon érdekes aztán, amikor Robert Jordan és a vezetője az emberölésről diskurálnak. Háború van, muszáj embert ölni, de nem szívesen teszik. Az öreg a gazdagoknak azt tartaná megfelelő büntetésnek, ha úgy kellene élniük, mint nekik, dolgozniuk kellene, és ebből tanulnának.
Aztán Pilar, a gerillacsoport vezetőjének asszonya:
"Mindenkinek szüksége van arra, hogy nyíltan beszélhessen valakivel. Azelőtt ott volt a vallás, meg a többi értelmetlenség, most meg mindenkinek szüksége van valakire, akinek mindent őszintén bevallhat, mert különben akármilyen értékes ember, magányossá lesz."
Mélyen egyetértek Pilarral...

Születésnap

Tegnap volt Péter születésnapja, és amellett, hogy a kicsi fiától kapott egy fognövesztést (Regőnek kibújt az ötödik foga) meg volt torta, gyertya és bor, könyvekkel is megleptem. Az első Thor Heyerdahl: Tutajjal a Csendes-óceánon című könyve, amely ugyan már megvolt neki, de egy régi, antikváriumos verzióban, ez meg olyan szép, és vannak benne eredeti fotók is. Szereti az ilyen úteírásokat, különösen a legkülönfélébb hajókkal véghezvitteket.
A másik könyv Richard P. Feynman: Mit érdekel a mások véleménye? című könyve. Még nem olvastam bele, de a cím szerintem vagy ironikus, vagy idézet. A szerző a Wikipédia szerint a század egyik legnagyobb hatású amerikai fizikusa, aki híres volt mesélőkedvéről, és arról is, hogy vele mindig mindenféle kalandok történtek, de a legegyszerűbb eseményt is képes izgalmasan tálalni. Az első könyvét - számomra az első - a Tréfál, Feynman úr? címűt nagyon szerettem, közérthetően és humorosan szól a fizikáról, az atomkísérletekről, az oktatásról, a tankönyvírásról, vicces kis szösszenetekkel fűszerezve. Ezt a második kötetet ennek a folytatásaként árulják, remélem, ugyanolyan jó, mint az első.

A harmadik könyv pedig Leon Uristól az Exodus. Hatalmas, monumentális mű, én főiskolás koromban olvastam, és úgy emlékszem, mérete és egyéb elfoglaltságaim ellenére is körülbelül három nap alatt végeztem vele, letehetetlen volt. Az exodus szó eredetileg a zsidók kivonulását jelenti Egyiptomból, illetve Mózes második könyvét, amelyben ezt leírja. Itt pedig annak a történetét beszéli el Uris, amikor 1946-ban 300 árva zsidó gyereket menekítettek az Exodus nevű hajóval Ciprusról Palesztinába. Nagyon szerettem, élveztem, szerintem nagyon jó könyv, ha Péter kölcsönadja, lehet, hogy elolvasom még egyszer.

Akiért a harang szól - 2.

Nehéz erről a könyvről írni, nehezebb, mint a Sellőről, mert nem az a sodró, pörgő cselekményű regény, mindazonáltal legalább ugyanúgy élvezem. Itt nem a cselekmény a lényeg, persze az is, a spanyol polgárháború alatt a főhős, Robert Jordan egy hidat készül felrobbantani a hegyekben bujkáló gerillák segítségével. Bekerül egy érdekes közösségbe, életmódba, megismer egy lányt is... de a könyv lényege a gondolatokban rejlik, nem abban, hogy ezt hogy kivitelezik. Ahogy a főszereplő és a többiek gondolkodnak az életükről, a helyzetükről, a vágyaik és a terveik... Egyáltalán nem olyan nehezen átrágható, amitől féltem, sajnálom, hogy eddig megfosztottam magamat Hemingwaytől.

Kicsit még a Sellőről

Visszatérek egy kicsit a Sellő a pecsétgyűrűn-höz, mert foglalkoztat, és elnézést a csapongásért... szóval még azt akartam írni, hogy sokat gondolkoztam a könyv olvasása közben - majdnem filmet írtam, annyira képszerű, jól elképzelhető, nagyon jó filmet lehetne forgatni belőle, kicsit egyszerűsítve rajta - szóval hogy miért pont ez a címe? Nem tűnt olyan nagy jelentőségűnek az a gyűrű... egészen az utolsó oldalakig, ahol kiderül, miért ő a címadó. Tetszik ez az írói megoldás, fenntartja a kíváncsiságot, engem többek között ez is izgatott a végéig.
Érdekes párhuzam van a Sellő és az Akiért a harang szól között, jó így egymás után olvasni őket. A Sellőben a menyasszonya egyszer megkérdezi Kálmánt, látott-e már kémet. Persze naiv a kérdés, nem tudja, hogy Kálmán maga is az volt. Ő, elterelve a témát, azt kérdezi, olvasta-e a lány az Akiért a harang szól-t, és szimpatikus volt-e a főszereplő, Robert Jordan, aki maga is kém. Az Akiért a harang szól-ban pedig szerepel szinte szóról szóra ugyanaz a szituáció, ami a Sellőben többször is, amikor Kálmánt megkérdezik, hogy kommunista-e. Robert Jordant is megkérdezik, és ugyanazt válaszolja: nem kommunista, antifasiszta.

Ernest Hemingway: Akiért a harang szól

A Sellő a pecsétgyűrűn-t kiolvasva ez a könyv a következő a listámban, amibe belevágok. Nem ollóval persze :) Nekem egy Világirodalom remekei sorozatból való példány van meg, nem ilyen szép a borítója, választottam egy másik képet. Bevallom, Hemingwaytől sem olvastam még semmit, ahhoz képest, hogy szerintem sokat olvasok... maximum szemelvényeket. Tartottam tőle, kicsit tartok most is, attól, hogy túl veretes, nehezen emészthető lesz. Majd beszámolok, hogy haladok vele. Addig is kedvcsinálónak bemásolom ide a kezdőoldal előtti, mottóként szereplő idézetet:
"Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól." (John Donne)

Húsvét

A gyerekeknek hozott könyvet is a nyuszi, Regőnek az elsőt, ezt:

Egy oldal, egy kép, játékok és járművek vannak benne, egyszerű színek, viszonylag jó kis ábrák. Nem keménylapos, de a lapok mintha laminálva lennének, vagy egyéb módon kezelve, szóval valamennyire lehet őket rágcsálni, nem tesz kárt benne. Egyelőre Regőt inkább ez a fajta műélvezet érdekli :) Ami még nagyon tetszik, de most valahogy eltűnt, pedig Marci picikorában tele voltak vele a boltok, az az Apró lépések sorozat, ahol fotókkal van ábrázolva egy-egy szó, ha találok, ilyet majd szeretnék venni Regőnek.
Marci pedig Andersen meséket kapott, ezt a könyvet:
Most éreztem elég nagynak ahhoz, hogy élvezze az Andersen meséket is, a szépségüket, a megható történeteket, amiknek sajnos sokszor nem jó a vége. Ezt a könyvet a nyuszi - vagyis én - online rendelte, így sajnos nem tudott belelapozni. Csak amikor megérkezett, akkor fedeztem fel a belső borítólapokon, hogy "átdolgozta x.y." - pedig pont olyat akartam, amit úgy tudunk olvasni, ahogy Andersen eredetileg megírta. Most már persze mindegy. Ahogy nézegettem, egyes mesékhez odatoldottak egy-egy bekezdést, ahol magyarázzák a mesét, esetleg levonják a tanulságot. Utálom az ilyet, károsnak tartom, ha én olvasom fel Marcinak, ezeket majd kihagyom. Egyébként most pár napig nem alszik itthon, szerdán fogok legközelebb mesélni neki, akkor jön A csudálatos Mary befejező része, utána vagy Gergőt fogom én felolvasni neki, mert a napokban mondta, hogy neki mégiscsak kicsit nehéz, vagy ez jön - vagy valami teljesen más, amit választ a polcról :).

Sellő a pecsétgyűrűn - 5., befejező rész

Szombaton kiolvastam a Sellőt. A vége letehetetlen volt. Sok szereplő, sok kapcsolat, gubancolódó szálak, háborús drámából hamisítatlan, bonyolult, nyomozós krimivé válik az utolsó kb. egynegyedére. Nem is tudom leírni a történéseket, olyan sokrétű és szerteágazó, még az kis megkérdőjeleződik, hogy valójában Kálmán-e a tényleges főszereplő. Nagyon jó, mindenkinek ajánlom, tessék elolvasni! Nyugi, jó a vége :)

Böszörményi Gyula: Gergő és a bűbájketrec

Marci hipp-hopp kiolvasta a Márti-könyveket - a Márti és a szellemeket is - és reggel elővette a Gergő és a bűbájketrecet. Ez a Gergő és az álomfogók című nagyszerű ifjúsági regény második része, az elsőt én is olvastam. Vicces volt, mert Marci kapta azt hiszem, valamelyik karácsonyra, de mire eljutottunk volna odáig, hogy én olvassam fel neki esténként, addigra kiolvasta, úgy kellett kölcsönkérnem tőle, hogy én is olvashassam :) Az első részben Gergő még azt hiszi magáról, hogy teljesen átlagos kisfiú, aki kirándulni indul a Börzsönybe édesanyjával, annak új párjával és a férfi lányával, meg anyja egy dilis barátnőjével, de az úton és ott mindenféle furcsaságok történnek velük, különös lényekkel találkoznak, végül kiderül, hogy Gergő különleges képességekkel megáldott és küldetéssel ellátott révülő. A második részben ő és mostohatestvére, Zsófi is sámániskolákban tanulnak, persze itt is adódnak gondok, nehézségek és kalandok, ezt olvassa most Marci.

Danielle Steel: Ház a remény utcában - 2.

Danielle Steel kiolvasva - na, ki mire tippel, mi lett a vége? Volt egy kis bonyodalom, a rosszul sikerült hálaadás után Bill szakított Lizzel, rájött, hogy ez mégse neki való. Egy hónap mosolyszünet volt, aztán a legkisebb gyerek eltörte a karját, és a kórházban újra találkoztak, amitől Bill rájött, hogy de mégis kell neki ez a nő, és karácsonykor már újra együtt voltak. Minden jó, ha vége jó :)

Sellő a pecsétgyűrűn - 4.

A Gestapo kiderítette Kálmán személyazonosságát, megtudták, hogy a kertész ugyanaz a Borsy Kálmán, akit az angolok kiképeztek a háború elején, így aztán az ő ellenségük. Újra fogságba kerül, most a villában, és tudja, hogy muszáj valahogy megszöknie, különben meghal. Ez sikerül is, itt kezdődik a könyv második része. Tizennyolc évet ugrunk előre az időben, de azért összefoglalja az író, hogy mi is történt ezalatt, nem is röviden. Kálmán részt vett a fegyveres harcokban a németek ellen, majd a háború vége után fordult a kocka - a kommunisták kerültek uralomra, mint tudjuk, ezzel a félig angol, korábban angol ügynök Kálmán és nagybátyja veszélybe kerülnek. Hiába harcoltak a németek ellen, a kommunizmusnak most az angolok az ellenségei, ami elég meghasonlott érzelmekkel jár. Nagyon szenved Marian miatt is, inni is kezd. Aztán összeszedi magát, tanulni kezd - a háború előtt magyar-történelem szakos volt, most átnyergel fizikára, és kutatni is kezd. A politikától távoltartja magát, persze ezt sem nézik jó szemmel. Sok időt tölt Marian egyik rokonával, egy kislánnyal, Judittal, akit négyéves korától ismer, vasárnaponként vele szervez programokat. Telnek az évek, tizenhét éves korában Judit beleszeret Kálmánba. Ez az 56-os forradalom ideje már - most épp itt tartok.