2010. április 23., péntek

Rejtő Jenő: A fehér folt

Nekem ez a szép példány van meg, Pétertől kaptam egy kedves bejegyzéssel, úgyhogy ide is ezt teszem.
Elöljáróban szeretném elmondani, hogy én azt hittem, hogy nem szeretem Rejtőt, nem is olvastam pár évvel ezelőttig. Ennek a hitemnek az képezte az alapját, hogy kamaszkoromban, amikor még nem olvastam Rejtőt, a szüleim elvittek a Három testőr Afrikában c. magyar filmre. Nem tudom, ki látta, és elnézést attól, aki szerette, de nekem akkor szörnyű volt, nem is értettem, hogy hogy lehet annak az írónak a könyveit szeretni, akinek a műve alapján ez a film is készült. Aztán jó tizenegynéhány évvel később Péter kölcsönadta az első Rejtőt, és könnyesre röhögtem magam :)
A fehér folt nem egy klasszikus, ha jól tudom, nem a híres Fülig Jimmy és a többiek a szereplői, de még csak az első pár oldalnál tartok, majd folyamatosan beszámolok. :)
A többiekről: Péter kiolvasta a Feynman-könyvet, most Herman Wouk: Dicsőség című könyvét olvassa ezredszer, kb. már kívülről tudja. Jó alap az Exodus megkezdéséhez :) Marcival még mindig Gergőt olvassuk, és fogjuk is még egy ideig, vaskos könyv, és nem is könnyű a szövege, ő pedig még mindig Andersent olvas utána, ha nagyon ki nem fárad a lefekvés előtti kerti játékban :)

1 megjegyzés:

  1. Marci egyszer majd kap tőlem egy szép kötésű Tom Sawyert :)
    Rejtőtől én még csak Piszkos Fredet, valamint a Három testőr Afrikábant olvastam,de mindkettő nagy kedvenc :)

    VálaszTörlés