Akiért a harang szól - 6., befejező rész

Végére értem hát életem első Hemingway-könyvének. Nem volt az az egetrengető hú de jó könyv - élmény, de tetszett, élvezetes volt olvasni, izgalmas volt és lekötött, és sok gondolat és hangulat megfogott. A történetmesélés a végére felpörög, nehezen letehetővé válik a könyv, már nagyon kíváncsi voltam, mi lesz a cselekménnyel, a partizánakció céljával, a hídrobbantással. Ez talán az utolsó húsz oldalra került a 450 oldalas könyvből, a többiben a cselekmény a felkészülés, de sokkal több jut a gondolatoknak, emberekben lejátszódó folyamatoknak, írhatnék olyan irodalomkönyv-ízű fordulatokat, hogy "a szereplő érzésein, gondolatain keresztül mutatja be az adott korszak hangulatát" - de ettől már középiskolában is rosszul voltam.
Nagyon tetszik a vége-megoldás - úgy hagyja abba a könyvet, hogy az ember keresi a következő mondatot, és maga is tudna mondani még három odaillőt. Pár mondattal előbb már sugallja a véget, de amikor tényleg vége a könyvnek, akkor olyan, mintha a történetnek viszont nem lenne vége, és ezzel egy kis reményt hagy az egyébként reménytelennek tűnő helyzetben - talán nem is úgy történt, ahogy az előző oldalakból logikusan következik?
Nagyon titokzatos vagyok, de nem akarom leírni a konkrét dolgokat, hátha valaki el akarja olvasni :)