Továbbra is él, hogy nem tudok erről a könyvről, a cselekményéről úgy beszámolni, mint a Sellőéről. A teljes könyv három napot ölel fel, de érdekes módon nem unalmas 450 oldalon sem, legalábbis eddig nem tűnik annak. Rövid, nem elnyújtott leírások, jellemrajzok, sok-sok párbeszéd, a szereplők beszélgetései, visszaemlékezései alkotják eddig a könyvet, utóbbiak időnként igen durvák, mint ahogy az háborús viszonyok között reális is. Sokszor találkozom olyan gondolatokkal, hangulatokkal, amelyeknél rögtön arra gondolok, ezt most kéne beleírni a blogba :) de mivel általában lefekvés előtt olvasok, ez eléggé nehezemre esik :) Most ideültem a gép elé a könyvvel, és megpróbálom visszakeresni ezeket.
Robert Jordan elmélkedik magában korábbi társairól, bajtársairól:
"Ha jól emlékszik, a legkülönbek általában derűsek voltak, mint ahogy valójában a derű a legjobb jel. A derű az élők halhatatlansága. Aforizmának elég jó. A jókedvűek értek a legtöbbet."
Nagyon érdekes aztán, amikor Robert Jordan és a vezetője az emberölésről diskurálnak. Háború van, muszáj embert ölni, de nem szívesen teszik. Az öreg a gazdagoknak azt tartaná megfelelő büntetésnek, ha úgy kellene élniük, mint nekik, dolgozniuk kellene, és ebből tanulnának.
Aztán Pilar, a gerillacsoport vezetőjének asszonya:
"Mindenkinek szüksége van arra, hogy nyíltan beszélhessen valakivel. Azelőtt ott volt a vallás, meg a többi értelmetlenség, most meg mindenkinek szüksége van valakire, akinek mindent őszintén bevallhat, mert különben akármilyen értékes ember, magányossá lesz."
Mélyen egyetértek Pilarral...
Egyesítsük blogjainkat!
12 éve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése